Árulás...

Árulás…                                                                    írta: Makai Attila

                                                                                  2015-01-08

A csöndes némaság, elfedi a jövőt

Elfojtott indulat, csak a kilátástalant emeli

Megalázotta,t a szavaival mocskolja

De mégis van olyan, aki kedveli

Aki odaadná mindenét, hogy kezet csókolhasson

Ki bármilyen alávalóra képes, csak lássák

Bármit megtesz, akiért hódolnak

Nem érdekli való-, és nem tűri a másság

Minek él az olyan, aki Júdás pénzért eladja országát,

Aki a sokak szava ellen, nem retten

Aki elkényeztetett ficsúrként, pökhendi életet él

Akinek a szerelem szó, nem a „mi ketten”

Árulás

A lelkét árverező… árulás

Ki itt élsz, Te bentről, másként láthatod

De a vándor, csak annyit mond: „Megállj!!!”

Így nem mehet tovább! Ez az út, a pokolba vezet

Ez a palota, nem a díszköves seray (szeráj)

Mondják meg neki, az önáltatás veszélyes

Az illúzióknak, nincsenek hibáik

Én már megtanultam: „Nem hatalom kell

Ez az ország nekem, ami számít!”