Az első csók

Az első csók                                                              Írta: Makai Attila

                                                                                  2020-09-22

Valami bús csók szállt felém, és a lelkemen pihen.

Bár nincs nagyobb valóság, csak a szertelen igen.

A forogni kényszerült, érzelmes mindenség,

Tagadni nincs jogom, én kértem, hogy büntessék

Szerelmem, a kimondott igéző szavak becses foglyát.

Himnuszokat rejtő, szívemnek bánatos poklát.

A vágynak ihletőjét, a bohókás, kegyetlen létet,

Minden gondolatom, a mámoros csókba téved.

A száj, a méztől és forróságtól remegő ajkak íze,

A mohó szerelem társ, asztalra terített szervize,

A, ki nem érdemelt, mégis leszakított csók gyümölcse,

Ott nyomaszt engem mégis az élet megbánó bölcse.

A lelkiismeret, ami terveket építve, játszadozik velem.

Bűnbe, leselkedésbe rántat, kegyetlent láttat szemem.

Bús ízt ragaszt, annak a csóknak emlékére tűz,

Megbánást fakaszt, s a tavaszból életet elűz.

Talán az a baj, hogy fukar életemben szerelmessé váltam?

Hányszor kaptam hamis ígéretet, de mégis megpróbáltam,

Igazán akartam, és tudtam is szeretni.

A szerelmet hogyan lehet elfeledni?

Ilyenkor, mindig csupa hit és remény a mindenség.

Rózsaszín felhővé vált téboly és szerelem istenség,

Itt sétál mellettem, batyuja tele van belső bókkal,

Bár nem siettem volna azzal az első csókkal.