Az ember lett, az ember farkasa...

Az ember lett, az ember farkasa…                                         Írta:Makai Attila

                                                                                              2017-02-28

Mindenűt véget ért az ártatlanság kora,

Előtérbe lépett, a háború nagyasszonya.

Az álom, már csak titokban játszik,

Letört lendület, megtorpanni látszik.

Barbár seregek, a tudatlant növesztik,

Elvadult tömegek, a csordára törekszik.

Hamisított hagyomány, korszakot bont,

- Ez a történelem, a múltunk, és pont!

Nincs apelláta, félre söpri az elvet,

Mindig a győztes írja, a történelmet!

Nincs benne érzelem, csak az uralmi vágy,

Megvan már vetve, a koronás ágy.

De kérdem én, ameddig a szónokot hallgatom.

Miért vonz embert, állati hatalom?

Mi késztet valakit, hogy senkivé váljon?

Miért van cenzúra, minden egyes szájon?

Szónoki képesség, a nagy téren dominál,

Laposra préselt érzelmeket, egymásra laminál.

Egyszer csak csönd lesz, szájak befogva,

A szabadság illúzióit, a pokolba lenyomva.

A csönd, eddig barát volt, széles oltár,

Felé is szárnyalt, sok hívő zsoltár.

A hitet, a csönd erejét is felhasználja,

Istenektől tehetséget vásárolva álja. 

A csöndet megtöri, most halkabban tárgyal

Mindent szót elmondva, mások fölött szárnyal

„A könny már csak a gyengeséget mutatja…”

„Lecsapni a gyengére!” - mindig az kutatja.

Szónoki képesség, mily sokra értékelve,

Saját gondolatok elvétve, mérsékelve.

Szabadságot vásárolni? Hol az égi támasz?

A kérdésekre mindig a megalkuvás a válasz?

Az élet, egy becsvágyó fukar basa?

Így az ember lett az ember farkasa…