Az idő...

Az idő…                                                        írta:Makai Attila

                                                                       2017-12-27

Percek rohanásban érnek,

Mint szilaj vad ló rohanva.

A teret elhagyni kerülnek

Aki, ha mer, megfogadja

Lépdel a nagy úr

Ki velünk panasz nélkül végez

Semmire sincs idő,

A zuhanásban, semmit sem fékez

Hiteget, szavaiban a lassítást ontja

Az idő az életet is megrontja

Hiteget, de betartani nem fogja

Megéget, a ráncoknak bolondja

Ahogy elmúlnak a percek

Úgy rohan az élet is el

Bár tudom, hogy élek

Mégis annyira megvisel

Csatazaj indult bennem

A belső háború előszele

Erősen visszafog engem,

Hogy ne süllyedjek bele

Megszelídült bennem a vágy

Hogy újra gyerekké váljak

Csak ne, ne lépdeljenek elő a semmiből

A zaklató szürke árnyak

Ne fosszanak meg boldog emlékek

Fikarcnyi csaló voltától

Ne rémisszen a dologtalan semmittevés

Léhűtő üressé vált holtától

Az idő, tékozló nagy úr

A türelmét, már becsülni szeretném

Ha lenne elég pénzem

A kegyét, mint árut sem vehetném

Nem kér és nem alkuszik

Csak elveszi, ami jár neki

Pénz pompa kicsinyes érték

Nincs értelme előle rejteni

Drága idő miért tanítod:

„Itt soha, semmid sincs”

Miért szolga, még a gróf is

És kopott a nagy ajtó kilincs

Könyöröghet neki bárki

Zsarolással is próbálkozhat

Ő peckesen áll felettünk

Elítél, de nem változtat

Ha az óra megáll is

Ő jár tovább peckesen

Ez az élet megpecsételt léte

Megy magától rendesen

Én mégis egy óhajjal élek szívemben

Amit gondolnak oly sokan

Hogy adjon annyi időt

Amiben élhetek, boldogan