Az Öreg Halász és az olajos hal...
Az Öreg halász és az olajos hal… írta:Makai Attila
2015-03-31
Egyszer fában, danában,
Élt egy ember a Dunában.
Persze nem benne, csak között,
A félszigetre, egyszer beköltözött.
Nappal, lógatta lábát a valóban,
Éjjel pecázott, a nagy folyóban.
Amit kifogott, azt ehette,
Vagy eladni, a városba vihette.
Egyszer csak egy reggel, arra ébredt,
Az ár, elvágta a szigettől, a messzeséget.
Csónakja nem volt, így fogságba esett,
Bement a házába, ott menedéket keresett
Csak néha dugta ki orrát, hogy lásson,
Először az elsőn nézett ki, majd a hátsón,
Kémlelte, a növekvő nagy vizet,
Menekülési módot kitalált, vagy tízet!
De nem menekült, csak a halakat lakmározta,
Amit még tegnap sütött, most a házba behozta.
Elfogyott a hal, mert kevés volt sütve,
Ment a kamrába, éhségtől fűtve.
De semmit sem talált, úgy 10 perc alatt,
Csak az egyik szegletben, egy olajos halat.
Nézegette, tanakodott, mit csináljon vele,
Hogyan kóstolhatna, a halakba bele.
Látott már hasonlót, ismeri a témát,
De nem lelte, a kinyitás fortélyát.
Forgatta, fogával kinyitni próbálta,
Aztán egy pillanat és a földhöz vágta.
Nem nyílt ki, bármit csinált, nem engedett,
A halász gyomra, egyszer csak csengetett.
Tudta, hogy éhes ember, nem válogat,
Csak kellene keríteni, erősebb fogat.
Kiment a házból, kő után kutatva,
Elszörnyedt, a vizet mutatva.
Már alig, csak a ház, nem volt víz alatt,
Az olajos hal a házban, a földön maradt.
Mégis a halász, köveket ment szedni,
Belegázolt a vízbe, mert kellett enni.
Sokáig kutatott, és a háztól távol maradt,
Addig, hogy víz, már eltakarta, az olajos halat.
Visszatért házába, a Duna, már térdig ért,
A hozott kőrengeteg, már semmit sem ért.
Elment a kedve, a konzerv nyitásától,
Csomagolt és búcsúzott, a vizes házától.
A vizet szerette volna, telt hassal simán megúszni,
Pedig, csak a konzerv fülét, kellett volna meghúzni.
Az olajos hal, maradt a víz alatt. Felér egy nyomorral!
Most meg úszhatott ki a partra, éhező gyomorral.