Bajusz Marci...

Bajusz Marci                                                                  írta:Makai Attila

                                                                                              2013-12-18

Volt egy gyerek, arca csupasz, kerek

Elhatározta bajuszt növeszt, hisz attól emberek, az emberek

De bajusz nem jött a kis arcára

Bármilyen könyörgés, vagy kérvény dacára

Etette ő sóval, kenyérrel

Nem fűzött hozzá, nagy reménnyel

De mikor egy reggel a tükörben nézi

Az ott egy szöszáll, igen annak véli

De mikor közelebb lépett, hogy lássa

Nem volt más, mint egy légypiszok mása

Nem adta fel, megfogatta a napot ekként alkossa

De mielőtt belenézne, a tükröt mindig lemossa

Szomorkodott egész télen

De egy szőrszál sincs e téren

Apja bíztatta – „lassan kinő”

És folytatta, „a fejed lágya is benő”

Megörült a nagy reménynek

Megnöveszti nagynak, ha kell keménynek

De a bajusz lassan növel

Az agya ettől bele lövell

Nem dolgozott csak leste

Minden reggel és este

Erősödik a kis pihe

Es mivel mehetne elibe

Azon gondolkodott

És sokat arcot mosott

Krémezte vele mit irt a doktor

Nem riadt vissza a javasasszonytól

Fizetett is nyakra-főre

Csak arca ne legyen pőre

Nem tudta a buta, balga

Amit tud már az egész tajga

Hogy korral jön a szőrzet elő

Attól válik az arc előkelő

Már keserűség nyomta lelkét

Mikor érezte orra alatt a perlét

Fésülgette széltől védte

De nem hasította a kérge

Minden nap erősödött

Az arca tőle vörösödött

Mert nem az egyik napról a másra

Szánni kellett időt a kitartásra

Ifjúvá érett mikor kackiás bajszát pödörte

Nem volt asszonya, aki neki állna és pörölne

Mert egy szerelme volt a csodás bajusz az orra alatt

Egyszer nem vigyázott egy rágó, oda ragadt

Órákig mosogatni kellett, hogy lejöjjön róla

Viasszal is kente, hogy úgy álljon, mint fóka

Órán kinőtt, hosszú bajusz helyzete

Mivel a méret is befolyásolta, milyen daliás a termete

Büszkeség fogta el, bármikor nézte

Új tükröt is vett, mert úgy vélte

Előnyösebb a látvány, ami rá esik

És kis takarót is készített, hátha esik

Bajusz Marcinak nevezték, pedig ötvenen is túl volt 

De eddig nem volt hiba, nem került rá kicsike folt

Csak az ősz szőrszállak keserítették huzatos életét

Megváltotta a hallhatatlanság igazi bérletét

A bajusza körül forgott, dicső élete

Nem volt nagyobb baja, mint a bajusz mérete

És a színét, amit festeni volt kénytelen

Különben úgy érezte, az élet igazi fénytelen