Búcsúztató

Búcsúztató                                                                               Írta: Makai Attila

                                                                                                       2026.09.01

Ilyenkor eltűnnek a szavak, és megnyílik az ég.

Könnyekkel áztatott zsebkendő, most sírni kell még.

Sosem elég az idő, amit együtt töltött velem.

Zokogva nézek a múltba, helyem sehol se lelem!

Nem hiszem, hogy eltávozott, még itt él a szívemben!

Tegnap, még fogtam a kezét… De még sincs minden rendben.

Miért hagyott itt, annyit tudott volna még tanítani.

Azon gondolkodom, tudnék utána kiáltani?

Talán csak annyit kiáltanék, hogy mindent köszönök!

Ő volt a kezdet és a vég, aki nekem adta a teljes örömöt.

Első mosolyomat, majd utolsót is nekem adta.

Ma más úton jár, a földi rögös útját feladta.

Még szemével búcsút intett a világnak szerényen,

Tőlem úgy ment el, mint ahogy élt, szinte észrevétlen!

Mit mondhatnék? Nélküle, biztos kevesebbre jutok!

Soha nem terhelt bánatával, ma csak annyit tudok.

Biztos, nem volt bánata, hisz száz remény fogta kézen.

Benne nőt fel a jóság, velük száguldott merészen.

Ember, ilyenkor veszti eszét, mert elment örökre!

Tudod, mindenkire haragszom, Istenre, ördögre.

Mindenkire…

Mindenkire, aki elvette szívemtől a napot.

Ma a feketébe öltözött, minden családtagot.

Könnyekkel küszködök…

Ma sajnos mindenkit okolok, ezt nézzék el nekem!

Eddig a nyárban éltem, ősz nélkül, most kezdődött a telem.