Csillaggal üzentem

Csillaggal üzentem                                                    Írta: Makai Attila

                                                                                  2022-01-24

Ha nincs rólad hírem, vigasztalan vagyok.

Ilyenkor eszembe jutnak, a fénylő csillagok.

Amik a lehunyt szemembe súgják a választ,

Hogy minden érzés jó, amit magából áraszt.

Néha, mintha elfelejtené, hogy ki az, ki fontos,

A csillagfény minden éjjel látja, a kis bolondos.

De csak füledbe súghatja az érzést neked,

Csak mutatni próbál, hogy ki a másik feled.

Mindent befogadnék, ha a világ nem bánná,

Ha kiömlött érzéseim, sohasem szánná.

És engedné hozzám a szelet, ami elrepít,

Az indulattól az önvádaktól véd és csillapít.

A szél, aki nappal lágyan az arcodat simogatja,

Fel sem érheti ésszel, szerelmes levelét írogatja.

Ujjaival lágyan becézi, meg igézi az arcod vonalát,

Helyettem teszi, közben elveszi, az ébrenlét folyamát.

Mikor álmomban kutatlak, sokszor megtalállak én.

Ilyenkor táncot lejtek, az Álomország közepén.

Egy csepp boldogságtól megváltozik az arcom,

De csak álmomban láthatlak, ez az én sarcom.

Mindennapi hiányod, mintha vákumot keltene.

Szaladnak a percek, mintha az út feléd lejtene.

Ha tudnám, megragadnám, idő órán a mutatót,

Hogy szemedet csodáljam titokban, a kutatót.

De Te ilyenkor, az Álomország szigetén jársz,

Nem hallasz semmit, csak az igazira vársz.

Míg a sóvárgástól, a könnyeidet faggattad,

Amit a csillag súgott, te meg nem hallhattad.

Mardossa a honvágy, mégis csodálja álmod,

Szeretne úgy látni, ahogy magadat látod.

Egy utolsó pillantás, ami arcodra lel,

Most már látja, hajnalodik. Mennie kell!

Irigykedik a napra, aki mostantól láthat,

Valami őrültséget kellene, valami bátrat.

Mi lenne, ha a csillag veled töltené a napot?

Azt hiszi a csillag, tenni kell értem ily nagyot.

Pedig nekem, titkon csak annyit ígért,

Meglátogat téged a csillag szemeidért.

Így láthatta, hogy a kertedben virágzol,       

Azt üzentem vele, hogy tudd, hiányzol.