Duna parti kavics
Duna parti kavics írta:Makai Attila
2018-12-01
A Dunám partján sétálva
Nézem a vizet a beszüremlő fényárba
Halk csobbanásokat hallat
Mikor a part menti sziklák között ballag
Az éltető víz, bár az élet koronája
Mégis annyi dolgon siklik, a felszín elboronálva
A félhomályban néha egy pillanatig megáll
És a parton sorakozó szikláknak szalutál
Fodrokkal írva invitál a nagy útra
A sziklasor talán már megunta
De egy kő, a nagy sziklák között
Szeretné az ajtajára kiírni „elköltözött”
Ábrándokkal teli szemekkel lesi
Ahogy a víz a partot hosszasan veri
A vágyakkal szívében, szeretne indulni
A víz sodrásában szeretne hígulni
A lágy habok közt, szeretne elveszni,
Szeretne élvezni egy kicsit vétkezni
Szeretné megtalálni, azt, ami nincsen
Szeretne menekülni, a megannyi bilincsen
Ezernyi visszatartó erőn felül
Miként a szélvihar, hogy ha elül
És gyenge sugallatként, simogatja a tájat
Mintha vigaszt nyújtana, ha jön az igazi bánat
A kő szeretne sokszor másnak látszani
Szeretne a vízzel, a napsugárral játszani
Szeretne az irigyelt víz helyébe lépni
Szeretne a szél helyében mindent megtépni
Szeretne mozdulni, világot kereknek szemlélni
Szeretne… de jó lenne boldogságban megélni
Jó lenne érezni, nem, csak a sodrást figyelni
A folyó partján, álmokat érlelni, kinyerni
Te kő
Az élet jóra s rosszra van felosztva
De minden érzéstől megfosztva
Élhetsz te szárazon, s a habokba dobva
A vétkeidtől nem leszel megfosztva
A kapható érzelmeid, mások közt megosztva
Élhetsz akár ezer évig itt a könnytelen szárazon
De a Duna karjaiba érve kénytelen más fazont
Más méretet dörzsölni belőled, megrabolva mindent
Míg nincstelenné válsz, és elvesztesz mindent