Duna parti kavics

Duna parti kavics                                                      írta:Makai Attila

                                                                                  2018-12-01

A Dunám partján sétálva

Nézem a vizet a beszüremlő fényárba

Halk csobbanásokat hallat

Mikor a part menti sziklák között ballag

Az éltető víz, bár az élet koronája

Mégis annyi dolgon siklik, a felszín elboronálva

A félhomályban néha egy pillanatig megáll

És a parton sorakozó szikláknak szalutál

Fodrokkal írva invitál a nagy útra

A sziklasor talán már megunta

De egy kő, a nagy sziklák között

Szeretné az ajtajára kiírni „elköltözött”

Ábrándokkal teli szemekkel lesi

Ahogy a víz a partot hosszasan veri

A vágyakkal szívében, szeretne indulni

A víz sodrásában szeretne hígulni

A lágy habok közt, szeretne elveszni,

Szeretne élvezni egy kicsit vétkezni

Szeretné megtalálni, azt, ami nincsen

Szeretne menekülni, a megannyi bilincsen

Ezernyi visszatartó erőn felül

Miként a szélvihar, hogy ha elül

És gyenge sugallatként, simogatja a tájat

Mintha vigaszt nyújtana, ha jön az igazi bánat

A kő szeretne sokszor másnak látszani

Szeretne a vízzel, a napsugárral játszani

Szeretne az irigyelt víz helyébe lépni

Szeretne a szél helyében mindent megtépni

Szeretne mozdulni, világot kereknek szemlélni

Szeretne… de jó lenne boldogságban megélni

Jó lenne érezni, nem, csak a sodrást figyelni

A folyó partján, álmokat érlelni, kinyerni

Te kő

Az élet jóra s rosszra van felosztva

De minden érzéstől megfosztva

Élhetsz te szárazon, s a habokba dobva

A vétkeidtől nem leszel megfosztva

A kapható érzelmeid, mások közt megosztva

Élhetsz akár ezer évig itt a könnytelen szárazon

De a Duna karjaiba érve kénytelen más fazont

Más méretet dörzsölni belőled, megrabolva mindent  

Míg nincstelenné válsz, és elvesztesz mindent