Ében szempár

Ében szempár                                                                                    Írta: Makai Attila

                                                                                                          2025-09-06

Ó, mennyi hódolat kellett, az, ami mellett,

Sikerült meglátnom, egy női szemet,

Mintha föld mélyén lévő ében szenet

Bámultam. Közben, mégis lélegezni kellett.

A zebránál ott állt, szívem is majd megállt.

Próbáltam, tekintetem titkon leplezni,

Gyorsan visszanézve, a múltba keltezni,

Mikor dobbant meg utoljára, így, ami ott állt.

Ott áll! Most még a lámpa piros, átkelni tilos

Utoljára akkor éltem, mikor ifjú voltam.

Most, majdnem összerogytam holtan.

Oly átható tekintete, álmodozó, az arca kissé piros.

Mintha órákig sírt volna, talán nem erre volt dolga,

Mégis itt áll, türelmesen a lámpára várva.

A kecses ívű, vörös szája, félszegen zárva.

Mégis áll, indulásra várva, mintha nem is itt volna.

A lámpa, hirtelen zöldre vált, nem gyűlöltem, hogy várt

Addig is, a szempár az enyém is lehetett.

Elsétált mellettem, mást nem is tehetett.

Hátra néztem, de az ében szem hordozója, köddé vált.

Számomra ennyi jutott? A szemeimbe, keserű könny futott.

Talán, az ében feketeség, csak délibáb volt?

Vagy csak a memóriámon esett egy folt?

Lehetetlen, hogy csak az elképzelt vágy az, mi nekem jutott.