Egri vár ostroma

Egri várostrom                                              írta Makai Attila

                                                                       2026-01-11

                                                                       (3 év kellett eme versnek)

Egy várnak az ostroma, és minden, ami körül veszi

Nem sopánkodik senki, csak a maga dolgát teszi

Körül zárva mindentől, csak az ég felé van némi kiút

Ha az ember hősi halált hall, a lelke majd ott kijut

Már három hete tanyázik itt a dombok közt a török

A várvédők fáradnak, mert a harc nem enyhül, örök

Van, hogy a csata a fő szempont, vagy van, hogy gyötrelem

A védők tudják, a vár fontosabb, mint a kecsegtető győzelem

A vezér végig nézte, hogy az emberek esznek

Lehet, az utolsó ebédjük, ma talán hősök lesznek

Bárkinek elég lett volna a szökés késztetése,

A hősi létnek nem volt sok, tékozló ébredése.

A dobok szólnak egyenlő ütemmel, félelmet keltve

Minden mást, oda nem illő hangot felperzselve

Sok helyről verik a ritmust, verik nagyon, nagyon

Sokan a várvédő közül, most csapná őket agyon

De nem szólnak, nem tesznek semmit, csak tűrnek

Nincs sok idő a kezdésre, ők ma erre készülnek

De tudják, kevés az esély, a csapdában benne ülnek

Estére, talán már mind, a halálba szenderülnek

Gyülemlik az harci erő, egymást is bátorítva

Van, aki a bűnét gyónja, itt az ég is nyitva

Egy parasztlegény, fenő kövön a bicskáját élezi

Hogy mire gondol közben, senki sem kérdezi

Itt most mindenki egyenlő, - a vezér is megmondta

Nincs köztetek gyarló, nem lehet áruló, sem szolga

Bátor lét, itt félelem nincs, s talán nem is lehet

Bárki hőssé válhat, vagy, ha akar, el is mehet

A dobok, a falon túl, egyre erősebben szólnak

Egy utolsó ütés, csend lett, a zajok elhalkulnak

Megfogható a csend, mintha saját léte volna

Úgy érzik úrként jött el, pedig csak egy szolga

Félelmet kelteni küldték a csendet, védőkhöz látogatni

Így akarnak rémület kardjával a lelkekbe mártogatni

Nincs itt értelemnek hangja, és talán nem is lehet

Tűrnek a védők és várnak. Mást talán, nem is tehet

Több ezer támadó bőszen csak a parancsot várja

Közben, vad csatákhoz illő vad táncot járja

A kegyelmi levelet, már rég a tűz emészti el

Tudják, valaki az eszét, vagy a lelkét veszíti el

Mégis készen állnak, a földjüket, az ellentől megvédeni

Véres csatában dicsőülni, és az ősök nevét nem sérteni

Megvédeni mindent, amit az Isten nem akar elvenni

Nem érdemes semmit tagadni, itt hősnek kell lenni

A hős csak állt, s nem rettent az érkező íjtól,

Minden perccel közelebb ért, a beígért sírtól.

Az ellen sereg, mint tenger, csak feléjük özönlött.

Elérkezett? Itt az idő, talán? A halál ma köszöntött?

A hős, bár nézhetett volna, mégsem nézett félre

Szúrós tekintettel állt a bástyán, magát nem kímélve

Markolta erősen a mindkét felén megfent kardját

Ím, látszik meglelte, a mindig remélt harcát

Ma lesz a napja, hogy igaz emberré érjen,

Egy fohászt mond, „Csak isten is megférjen”

Közben, az ég felé az erős karját lendítette,

Ettől minden íjász, vesszővel, az íját feszítette.

Minden íj megfeszülve az ég felé szegezve

Várja a parancsot, hogy a halálba eressze

Sokáig kivár, mire a hős a parancsot kiadta

Repül az ezernyi nyílvessző, haljon az ebadta

A nyílvesszők elszálltak, s csönd maradt azon túl

Majd százával éles ordítás, a halál köszönt a falon túl

A nyílvesszők ellen, most a megfutamodás a felelet

Sok halott fekszik most, majd később lesz kegyelet

Az első harcnak, nem várt módon, gyorsan lett vége

De az ellen nem tétlenkedik, van még a fiókban rejtélye

Van még utánpótlás, katonák a halottak helyébe állnak

Véres a tekintet, harcba most menni kell, nem hátrálnak

Közös rohamra indulnak, minden gátlást elkerülve

Rohannak együtt a vár felé, ordítástól felhevülve

Rohannak, mintha nem lenne más választás

Ismét hömpölygött a tömeg, Jön az elárasztás

Nem retten a pár száz, nem borul térdre sírva

„Egy igaz harcos és hős volt” Ez lesz a fejfára írva

A várvédők tudják, ma mindennek el kell dőlni

Élet, vagy halál, a végsors, az élethez fel kell nőni

Ordítva hajráz az ellen, hogy merszet szegjen

Hogy minden életet, egy suhintással elszedjen

Fegyverek kézben, az ágyuk hangosan dörögnek

Estére, behódol mindenki, a vérengző töröknek

Addig várt, míg az ellen közelre merészkedik

Mindenki vár a parancsra, addig csak helyezkedik

A várban az ágyukat megtömték, kitolták a résbe

Elvárják, hogy mind megretten, a hangos ágyúdörgésbe

Végig nézve rajtuk, a védő férfiak nagyobbik fele, tán gyatra

És mondhatják, hogy talán nem is lennének kész erre a feladatra

De mégsem kérdik, miért indult a csata, nem kérdik, hogy minek

Csak, annyit, hogy ide jöttek megdicsőülni, vagy itt halni meg.

A parancs felhangzik, hangosan szól az ágyuk hangja

Füst gomolyog mindenfelé, tombol a kilőtt magma

A szilánkok felszakítják a bőrt, mélyen a húsba marnak 

Az eddig oly harcias ellenség szívébe félelmet kavarnak.

A csatakiáltások közé, fájdalom kiáltása is kerül

Sebektől vérezve kórházba, vagy a halál ölébe terül

Nincs kegyelem, újra harsognak a halál harsonák

Azt keresik, hogyan lett átjutni a halál völgyön át

Meglett az új fortély, mi módon vehetik be a várat

Csalétkeket tesznek ki, meglepni a védő valahányat

Mércével megmérték, a várvédő ágyú töltési időt

Akkor kell indulni, mikor, az ágyú dördülve kilőtt

Újra indulnak harcba, rést a falon remélve

Futnak az ostromlók, magukat nem kímélve

Keserves ordítással magukat is bíztatva

Ott a halál várhat rá, a számításból kihagyja  

A létrán, elég volt egyet lelökni, már másik állt helyére

A nyílvesszők ellen, fából pajzsokat nyújtva maga eléje

Mászik fel a létrán, hogy a vár ormot, a kezével elérje

A védők fáradtak, de a harcnak, mára még nincs vége

A közeledő hullámot, egy biztos gát vissza tarja

A védőket is meglepi, vajon őket mi sors hajtja?

Ennek a harcnak is most visszavonulás lett a vége

Sok sebből vérző test a földön, egy se jutott a mellvédre

Itt nincsenek különbségek nemzetek fiai között

Az a lényeg, hogy a török oda is beköltözött

Védik a többi világot, ki még békében élhet

Szolgaság nélkül, magukkal megbékélhet

Közben ordítás hangzik, „Talán nem éltünk hiába!”

Ekkor egy nyílvessző szúródik megfáradt izmába

Nem figyelt a fájdalomra, talán senki nem értheti

Letörte a kiálló nyílvesszőt, most a harc élteti

Amíg a többi helyen harcoltak, addig, építés is zajlott

A keleti részen. Farönkökből rámpa segítené a harcot

A várvédők, meglátták a cselt, az éjszaka épített ravaszt,

Felgyújtották, hogy ne lássa meg az érkező tavaszt

Repültek a tűzgolyók égető füstöt lövellve magából

Nincs olyan kit nem a halál jutna az eszébe a szagától

Felmarta a vöröslő eget és a meggyötört földet az álnok

Ahova becsapódott, oda rajzolt a halottaknak mélyített árkot

Sok csel és sok próbálkozás után, mindent egy lapra tettek fel

A török vezérek egy végső harcot indítva, egy dombra lépett fel

A drága kövekkel díszített hüvelyéből a szablyáját kihúzta

Az aggódással felvértezett embereiből a félelmet szétzúzta

Találgatták, a mindent eldöntő roham, vajon melyik lehet

Minden járóképes katona nézet, a védőkkel farkasszemet

Egy ekkora csatában, a védők fájdalom érzete is ignorál

Híre ment, hogy a védőkkel, még az ördög is cimborál

Folyik a török, mint a vörös vér, a várfalon

Amerre néz, amerre vág ott nincs irgalom

Özönlik be a résekre, hol a várba bejutni remél

Itt minden vesztegetett perc, egy-egy csatával felér

„Résre újra barátaim!”- jött a vezényszó a csatából

A csatazaj, elnyom mindent, a dübörgés határol

„Résre barátaim!” - szólt ismét a parancs ordítva

A harcolók közül páran egy szekeret toltak oda fordítva

Rohant az ember tolta szekér és mikor a falnak ütközött,

Petróleum repült rá és sosem látott lángtengerbe öltözött

A lángtok hada ezer ember erejét akasztotta magára

Nem engedte át az ellent, vigyázott a lángoló falára

Aki élt és mozgott, ezt a helyet mindig is elkerülte volna

Tomboló düh, és mérhetetlen halál, ez nem a szolga dolga

Megtorpan az ellen, most már kegyelemért remegnek

Hátulról a hadvezérek kardja, szemből a halál temettet

Az megkezdett utolsó rohamnak is ezer lett a halottja

még egy-két ágyúdörgés, aminek még van égő kanóca  

Utána csend, csak a jajgatás és a halált hívó sikolyok hallattak

megtizedelve, kicsorbult önbizalommal a táboruk felé ballagtak

A török sereg elvonult. Arra, amerre pár hónapja jöttek

A várvédők nem engedték a sereget, az isten áldja őket

Anno félelemmel itatni jött, Magyar hegyet és völgyet,

De nem kaparintotta meg a várat, a díszes úri hölgyet

Mára vége. Ezek a falak, ma már láttak elég szörnyűséget

Lassan, tudom nagyon lassan, az élet ide is visszatérhet

a várvédők a zászlójuk mellett, büszkén álltak ki a vértre

Már megértette a török, hogy csak halni jött ide érte

A fegyverek szava, elnémultak, hallgatnak

Ma nem lett Eger része, a törökgyarmatnak

Nem mondhatta senki, hogy ekkora verést kapnak

Sokak sosem gondolták, hogy vége is lehet a napnak

Véget ért, a tétlenség, káosz, kusza, kora

Hisz látható, hogy elment az ellen, tova

Új lényeget nyert a zsolozsma ének

A hősökben, kik maradtak megbékéltek

Most ahelyett szólok. aki már nem beszélhet

Büszkévé vált nevek, méltán a nagy híréhez

A védők itt névtelen hősé válva nyugszanak

Példaképpé emelkedve a bátrak, kinek a múltja nagy