Egy levél születése és...
Egy levél születése és... írta:Makai Attila
2014-09-29
Az ősz és a tél az év elejére, az ágakat üressé varázsolta
Sokan a véget gondolnák
De a tél az ősz segítségével, a fát csak kezdő állapotba hozta
A nap sugarai, fokozatosan a fagyból langyosat kever
A tavasz körvonalát hozza
Földön, a télből itt maradt pár hóbucka rongyosan hever
A napról-napra melegebb tudatosan átmelegíti az ágakat
A fának még üres odvát
És szórja szét vidáman, ontja a világba a szertelen vágyakat
A tavasz bátorítására Mikor pattant a rügy a levél akkor születet
Az elsőnek jött e fakoronára
Az éledő természet oltárán, e világban talán ez volt a legnagyobb tett
Előbújás után Körbenézett, és vállát veregetve büszkén magát méltatta
Bár nem volt közönség
Ő mégis hetykén a kiválasztottságát hangosan élesen a világnak firtatta
Egyedül volt így Reggel még fázott kicsit, de a harmat hideg apró cseppjeit
A napsugár délelőtt megszárította
Amikor a hidegtől didergett Türelmetlenül várta a nyárnak forró perceit
Nem kellett sokáig várni, lassan jöttek a társak benépesültek az ágak
Az első trónt és emelvényt követelt
A többi csak legyintett, és mondta neki „ezek csak oktondi vágyak”
Próbáltak vele vitázni, de az elsőséget elvenni tőle, senki sem tudja
Ő itt a legnagyobb fővezér
Vita nélkül is az ő szava igaz, ezt még a magára írt törvény is kimondja
A szomszéd levelek vitatták, a többi nem foglalkozott vele, „had mondja!”
Inkább a dolgukat végezték
Ha a beszédbe szóba került, Ő lett eme díszes koronának a szájaló bolondja
Bármilyen szépet ő biztosan utálta. Ha más ringatózni szeretett Ő az ágat rángatta
Orkánra, Viharra vágyott
A fától kapott számára úgy hatott, hogy igazságtalanság, felettébb nagyon bántotta
Így telt el a tavasz és az általa annyira várt forró nyár is
Észre sem vette a nyarat
Mindig csak előjogokat követelt, és mondogatta „de máris”
Senki sem figyelt rá bármit mondott, legyintettek rája
Azt mondták a többiek
Ha nem tetszik, menjen, a manó várja
A manóval ijesztgette a társakat, hogy eljön értük
Eleinte félelmet generált
De most csak annyit mondtak, „á tudom”, értjük
De mikor az első őszi szelek a nyár végén megérkeztek
Váltott a szövegen
Mást nem mondott, csak annyit, remélem puhára estek
Az egyre gyorsuló szélben levelek hangosan ordítoztak
Az elsőt bántották
Susogással jobbították az időt és erősen fogódzkodtak
De susogással nem lehet a szél szívét kengyelbe fogni
Erősen fúj tovább
Csak egy módszer létezik, ezernyi marokkal az ágat fogni
Nem esett le egy levél sem, mindenki erősen fogódzkodott
Nem jött be a számítás
Nem mehet ez így tovább, az első másképpen gondolkodott
Ha nem látják be a többiek, hogy Ő volt az első ki a világra jött,
Ez kevés nekik?
Ö lesz, az első ki a fától elszakad, elhagyja! A munkától izgalomba jött
Elkezdte feszíteni magát, csavarodott, domborodott és homorúlt,
Szaggatta a fát
A végén már csak kicsi tartotta ott, hogy miért csinálta? Bonyolult
Elengedte az ágat közben társait nézte. vígan szállt lent és lejjebb
Merészen búcsút intve
Majd lentről nézi a lehullást! Így látja lehullni a többieket legfeljebb
Várakozott a fa alatt, és az ősz beköszöntével a többiek sárgulni kezdtek
Zöldjüket vesztették
És egyesével lassan egyik a másik után, bánatosan mellé a földre estek
Eleinte kaján mosoly ült arcán, a bosszúja bevált, megette, amit hosszan főzött
De elszalasztotta a nyarat
Megbánta, hogy nem élte boldogan életét, most itt fekszik búsan a társai között