Egyszer láttam őt...

Egyszer láttam őt                                                                  írta: Makai Attila

                                                                                              2020-01-20

Egyszer láttam őt, mennyi megnyerő pompa.

Azóta a képzeletem fogja. Egy kép beleégetve.

A gondolatokat cserélgetve, életem-élem és félem,

Ha megkísérlem, egy kicsit másképp az életem tennem.

Nem marad idő, gondolni, hogy megérdemlem, ezt a fényt.

Mégis látom a maroknyi tényt, hogy én is az ő fogja lettem.

Csak bizakodás, van bennem, hogy megértettem, mit nyújtott a pillanat.

Egy csepp manna falat, az istenek eledeléből, számomra ellopva.

Egy pompa, mit akkor éltem át. De átkoztam miatta csodát,

Egy bús lakomát, hisz a lassan folyó láva az életet mi hozza.

És feloldozza a talányt, mert a magányt látó, magának élő fogja.

Az érzést megfogja, és a kis markában, erősen magához szorítja.

A mindenséget beborítja, és némán, osonva, lopva lopja,

És szemébe mondja, hogy örökkévaló igaz bolondja.

Magamban tépelődő lomha kolompja, ami a nyakamban cseng.

Dereng bennem a magam, én, és a szeretett személy csodálata.

Az orromban lengő illata, dédelgetett hangja zamatának dala.

Hajának selymes édes vonzata, szeme bogarának csillogós csillaga.

Az ölelés szózata, amivel nem lehet sohasem végleg betelni.

A csókját részegen akarom vedelni, míg szememre száll az álom.

Kevés vagyok tán, mégis megpróbálom, fejest ugrok, ha kell az örvénybe.

Bárki is iktatja törvénybe, mivel tiltaná, hogy őt, ilyen nagyon szeressem.

Tudom feladatom, hogy a kedvét keressem. Kutassak a boldogság után.

Keresem őt, közben itt állok sután. Mert a tudat elemészt a lelkem kínozza.

Gyűlölöm ezt az indulatot, ami belőlem kihozta, pedig csak egyszer láttam őt.