Emlékek...

Emlékek...                                                                             írta: Makai Attila

                                                                                              2019-05-31

Boldog emlék, sokszor szipogva elszalad,

Néha a kihalt üresség, az, ami megmarad.

Elfajzott, gubancos, rossz emlék erővel fennék,

A fájdalomra készített kard élét, a világnak szélét

A keserűség zord, fekete égett kenyerét ennék.

Bár tudható, hogy erejét belőlünk lopja,

Akár egy kopja, mi a fa görcsös rostja.

Amelyből vétetett

Hogy elbánhat velem? Ez rút győzelem,

Amit nem engedek. És feloldozást sem kérhetek

Itt felettem kéjjel, a belém maró vésznek,

Hogy akár kis résznek is, a félelmem láthassa

És vele a boldog emléket bánthassa,

Az emléket, mi a szívemnek haszna volna,

Nem érthetem, hogy ez a mihaszna bolha,

Miért tudja az életem irányítani?

És mivel lehetne pajzsként elhárítani,

A boldog emléket, a sártól védeni,

Amivel senkit sem akarok sérteni,

Csak lágyan az emlék szépségére mutatni,

És a boldog emléket, ki megszökött, kutatni