Én, a senki...

Én, a senki                                                                             írta: Makai Attila

                                                                                               2020-08-09

Senkivé váltam, senki lettem.

Senki voltam, mikor megszülettem.

Az apám is senki, anyám az élet.

Senkivé tették, a közös évek.

Hogy senki vagyok, már sokan mondták.

Gyerekként, a száz lépést is betartották.

Az óvodában is a jelem, a semmi volt.

Nem voltam más, mint a terítőn egy folt.

Szerettem mindenkit, de nem szerettek engem.

Ezért volt, hogy ezeket az emlékeket eltemettem.

Álmodoztam, hogy majd valaki leszek,

Valakiként, nagy házat veszek.

Berendezem sok szeretettel és fénnyel,

Megtöltöm a kamrát, sok-sok reménnyel.

Minden barátomat majd, ide csődítem,

Ha kicsi lesz a ház, hát kibővítem.

Buta vágyak, érzéki csalódás, sok naiv álom,

Talán nektek egyszer a gyermekkorom meghálálom.

De most csak állok, és gyűlöllek titeket.

Hamis reménnyel bíztatni? Ilyen a hitetek!

Az évek elteltek, nincs se ház, se remény.

Senki maradtam,egy  senkinek az élete mindig kemény.

Minden nap küzdelem, hogy fennmaradjak,

Hogy a senkiségből, valamit visszaadjak.

Mert követel minden nap, mindenki, ezernyi eszméket

Hogy valakivé váljon a senki! - legyintek. Ez is csak elmélet.

Már el lett döntve helyettem, hogy nincs hova szárnyalni,

Az emberi sötétségben, tudom, nincs értelme árnyalni.

Robotként kell élni, gondolatok semmi,

„Csak csináld!” - parancsra, azt kell tenn.i

Látom, hogy így élem le, az egész életem.

Látom, hogy egy társam van, a ragadós félelem.

Ha meghalok, a fejfámra, mit írnak? Mások majd eldöntik

Talán azt, hogy „Itt élt egy senki” és a kereszt.et is kidöntik

Ebből is látható, senkivé váltam, senki lettem.

Senki voltam, akkor is, amikor megszülettem.