Enni... vagy
Enni? … vagy írta:Makai Attila
2017-12-20
Elnémult írógép megrekedt a papír.
A gondolataim elkalandoztak,
Talán megalkuvóvá váltam?
Vagy csak a demencia néz nálam körbe?
A kezem, akárhogy nézem, ökölbe tartom.
Szorítom a semmit. Egy eltévedt szót, egy bíztatást,
A vágyaktól ígért firtatást… de nincs benne semmi.
Bármennyire is erősen szorítom, a markomban nincs semmi.
Még az írógép is többet gondol, többet érez, mint én.
Kifejletlen papír, félig begyűrve, tintával vegyülve,
Az asztal közepén áll. Nem mozdul… vár.
Várja, hogy a regényem, ami várat magára, végre elkészüljön,
Végre rákerüljön a pont. De az a fenséges jel, nem jön.
Nincs itt a tündöklésének ideje.
De hisz mondhatnánk, hogy legalább meg van a veleje.
De nincs. Nem piszkolta be, semmilyen szó a papírt.
Nem merte. Csak sorsát mérlegelte.
Felteszem magamnak minduntalan a kérdést, amit mesterem, anno egy cetlire felírt:
Az írónak sosem kell félnie, attól, amit leírt?
Sosem volt a válasz egyértelmű.
Se valódi, sem átkozottul mű…
De, hogy visszakanyarodjak, semmiért, fizetés sem járhat.
Az ebéd, úgy, mint a reggeli és a vacsora várhat.
Nincs megélhetés, hisz annak megalkuvás az ára.
Mert szavakat, csak olyat írhatok, ami a füleknek kedves.
Mindig azt hallom: Legyél rendes! Csak arról írhatsz, amit „szabad”
Csak engem vesznek körbe rácsok, én nem lehetek szabad.
Nem írhatok le szabadon semmit, soha.
A kezem sem engedi, a papír, a harc otthona.
Félbeszakít barátom zaklató szavai tára.
- Hagyd a kéziratot mára. Hagyd és gyere enni
Megtört embernek az érzéseit elmondani is nehéz, nemcsak feledni.
- Hagyd és gyere enni… - a behódolás, első hívó szava.
Lopakodnak az árnyak, a felhők, a köd,
A nyájjal legelni és menni, enni.
Vagy a gondolataimat, fektessem ékes sorokba?
És beülhetek vele, a sötét sarokba?
- Gyere enni…
Csatazaj indul bennem, a belső háború előszele.
Erősen visszafogom magam, hogy ne süllyedjek bele.
Véres vitába szállok magammal, és az éhséggel.
De most vitázzak a felszínességgel vagy a mélységgel?
Vagy csak elég, ha vitázok magammal?
De hisz, nekem kell együtt élnem a falakkal.
Bármit is kérdezek, nincs válasz soha.
Csak az ordítás megy, hogy „válassz” ez mostoha.
- Gyere enni…
Csak a rácsomat rázom mögötte feszület,
Ilyenkor gondolhat-e bárki, mit ér a becsület.
Enni, vagy világgá menni, talán nincs más kiút?
Bár láttam már kintről, bánatosan visszajövő fiút.
Mert kint is a munka vár, és nem csak a jólét.
Bár, ha ott a munka elvégződik, jöhet a jó éjt.
Megadjam magam, leülök barátok közé enni.
Hisz, most is csak túl kell élni, ezért mindent meg kell tenni.
A regény helyett, csak egy dicshimnuszt írok
Végre csak bekoszolódnak, azok a tiszta papírok
A megalkuvás és felszínesség útját választottam menni.
Így már más a megítélés? Leülök a barátom mellé enni…