Évszakok körforgása...

Évszakok körforgása                                                 írta:Makai Attila

                                                                                  2015-05-24

A tél elhagyott, de itt a tavasz.

A tavasz, a kis ravasz.

Elköltöztette a telet, hogy utat nyisson,

Szélesre tárt ajtón át, bejusson

A madarak, a madarak

Ők már várják a tiszta nyarat.

A fészekrakáson gondolkodást,

A boldogsággal teli életet, a gondoskodást.

A tél elhagyott, a tavasz szétszéledt.

A nyár most, aki megmondja az alap mértéket.

Perzsel, éget, senkit otthon nem marasztal,

Az eget teleragasztja, bárányos tapasszal.

A szomjúság, az édes szomjúság,

Megmutatja mindenkinek, mi újság

A vágyakozás élénksége, vigyázz rá

A könyörgés és az oltalom, vigyázz rá

Mert, kialkudott küldetést nyújt a mának.

Esküsznek és hálát adnak, a rejtő fának.

Otthonukká válik, a lomb zöld koronája,

Örökébe lép, s ezt ő meg is honorálja.

Hisz, ha újra nyár lép, a körforgásba,

A családalapítást, nem hagyja másra.   

Felkeresi a gyermekként megismert rögöt,

Felkeresi a fát, akármit is hagyott maga mögött

Azután bekövetkezik az élénkség tompulása,

Elkezdődik a barna színnek a mordulása.

A levél és a szív facsarodik most bele.

Tavasszal mást ígért! Azt, hogy sose tart vele!

Hogy mindig nyár lesz, hogy sose halunk meg!  

Ha Visszavárjuk a tavaszt! De miért ígérte meg?

Egy csodás ajándék, amit visszavett tőlünk?

Most melegedünk, ha a szobában tűzzel fűtűnt.

Ismét, a tél vette át a kormányzását, a világnak.

Már csak a jég ad tápot, és kikeletet a virágnak.

Emlékek, még most is mondják, zöld ő!

Bár már a hó a világőrző…