Féltékeny érzelem...

Féltékeny érzelem                                                                 írta: Makai Attila

                                                                                              2019-07-01

Levél, levél hátán, egy sem nekem szól,

Tudnom sem lenne szabad, a leírt szavakról

Elrejtett, de mégis mindig ellenem lép

Ha széttépem, a levél tép mindent szét

Egy mosoly a száj szélén, átfutó gondolat

Észlelés csupán, majd minden a titoké marad

Elrendezett világ, minden csak ámítás?

Gondosan megtervezett zsarnok, számítás?

Egykor ugyanezen érzés, csak a szárnyalás

De most már csak ez maradt, a tékozló árnyalás

Nincs bizonyíték, nincs igazi vigasztalás

Hova tűnt a világomból, az igaz varázs?

Rögeszme él bennem, mi szétdúl mindent

Nem merem kérdezni, a titokra fátylat libbent

Sajnálom, az arannyal bevont boldog éveinket

Nem kell más, csak túlélni kell az érzelmeinket

Még egy levél, postás hozta, nem látja senki

Bontatlan képzelem, a lángoló tűzbe vetni

De mégsem teszem, nem hoz rá a késztetés

Itt fogom a kezemben, ez egyszerűen, jégverés

A levelek betűi, a porlepte fiók mélyére került

Megrendült érzéseim, kínpadon elterült

Az álnok fiók, Titkos gondolatok birtokosa

De nem olvashatom betűit, soha, de soha

A fiókot nézem, nincs bennem öröm

Egyszer majd mégis, erőszakkal feltöröm

A kihalt boldogságomra, bélyeget ragaszt

Elvette tőlem, a szerelmet, a bolondos tavaszt

Eret vág rajtam a levélben titkon írott szavak

Agresszív énem, nem kérdez, nem is szabad

Kinyitom mégis a levelet, bárkinek is szól

A féltékeny indulat, még engem is hajszol

A borítékot olvasatlan, mohón feltépem

A levéltől a titkot, kéretlen, elkérem

A kedvestől, nekem írt szavakat találom

Milyen bolond voltam, felettébb sajnálom

A levélben írja, hogy engem mennyire szeret

És írásban kéri, hogy ne várjunk még egy telet

Most házasodjunk össze, míg boldognak talál

Felhőtlen éveinkhez, ne passzoljon érzelmi halál

Eddig érzett, féltékeny, démoni lehelet

Ármányos ravasz nem enged, nem lehet

De mikor kedvesem az ajtón mosollyal belépett

Nem mondtam mocskot, átkot, sem szépet

Nyakába ugrottam, mert nagyon boldog lettem

A féltékeny rossz gondokat, mélyre eltemettem

De sajnos a levél, a vicc nem sikerült, de hagyom

A tüske, nem gyógyult, bennem maradt nagyon