Füle botja

Füle botja                                                                              Írta: Makai Attila

                                                                                              2021-03-28

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy falu. Ez a falu, a kerekerdő küszöbén állt, a nagy útelágazás mellett. Csak pár házból állt a falu, mégis nagy kereskedő forgalom ment át rajta. Sok kereskedő, a másnapi városi vásár előtt, itt pihenhette ki a hosszú és viszontagságos út fáradalmait. Ez a falu semmiben sem különbözött más faluktól, leszámítva, hogy egy hires ember lakott benne. A falu közepén álló kocsma melletti házban lakott Füle, egy nyolcgyermekes család, legkisebb fia. Füle, sokat segített a kocsmárosnak, és a kocsmába betérő vendégeknek. Sokan a falu bolondjának mondták, pedig, meg volt a magához való esze., Füle híres volt arról, hogy ha valamilyen munkához nem volt kedve, akkor jobbnál jobb, kacifántosabb kifogásokat talált ki, hogy miért nem tudja megcsinálni. Egyszer, már azt találta mondani, hogy megcsípte a talpát, a nap szemöldöke.

A Füle nevet, a falusiak adták neki, még gyermekként, hisz méretes elálló fülei, jobban beazonosíthatóvá tették a többi ember közül. Aki nem ismerte, az is felismerhette bárhol, és bármikor.. Füle büszke volt nevére és szerette is nagyon ezt a nevet, hisz az egész világon, csak őt hívták Fülének. Egy ilyen név, talán úgy hatott az emberek között, mint kiemelkedő hadvezérek nevei, amit a nagy lexikonokban megörökítenek, az utókor részére. A nevén kívül, a történetek is szájról szájra terjedtek, hisz olyan kifogásokat,mit Füle kitalált, talán máshol, senki sem hallott. Ezek voltak, a Füle kifogásairól szóló mesék.

Páran, nem is a vásárra utaztak ide, hanem Füle meséket hallgatni, a  kocsmába. A kocsmáros örömére, mindig tele volt a kocsma. Amikor a kocsma hangulata kezdett elcsendesülni, akkor a kocsmába betérő egyik kereskedő nagy szóval feltette a legjobb kérdést.

“Hát mi a hír a Füléről?” vagy „Már megint milyen bolondságot talált ki ez a gyerek?”

Onnantól kezdve, ismét nagy élet indult a kocsma hangulatába. Nem is volt csoda, hisz záporoztak a történetek Füléről. A felét, lehet, hogy csak kitalálták és hihetetlennek tünt, de akkor is jól fogadta a kocsma közönsége. Még nem volt olyan történet, amit Füle kijavított volna. Ő is együtt kacagott a kocsma népével, miközben hallgatta a meséket

Az egyik ilyen történet, különösen nagy sikert aratott.

„ Füle, a falu bolondja, minden nap kiment az erdőbe. Ezt azért tette, mert valaki azt mondta neki, hogy az erdőben nagyhatalmú varázslók és boszorkányok járnak, és az arra járót megajándékozzák. Az egyik reggel is az erdőt járta, ahol találkozott egy öregasszonnyal. Sokáig nézte, hogy az öregasszony rőzsét gyűjt magának. Eleinte nem merte megszólítani, de benne egy kis hang azt mondta neki, hogy végre megtalálta, amit keresett. Füle nehezen, de összeszedte magát és az öregasszony elé állt és megszólította.

„Drága öreganyám, tudsz nekem adni egy drága ajándékot?”

Az öregasszonyt kicsit meglepte, a nagy fülű fiu kérése, de nem tétovázott és a rőzse közül, ki vett egy botot és Fülének adta.

„Tessék fiam, ez egy híres bot, ezt neked adom. De vigyázz rá” Füle megköszönte a botot és azt nézegetve elindult haza. Pont olyan mérete volt, mint egy sétapálcának, de mégis egy közönséges botnak nézett ki. Azt találgatta, hogy miért olyan híres ez a bot. A színe, a formája, semmiben nem különbözött, más botoktól. Pár göcsört miatt, még csúnyának is mondanák mások, de Füle szemében ez volta tökéletes bot. Talán azért, mert elhitte, hogy ez egy különleges bot.

Ezt a botot magával vitte mindenhova, éjjel és nappal. Még akkor is, amikor ebédhez ült, vagy mikor a patakra ment fürdeni. Még az ágyba is bevitte magával, hisz a bot lett a legjobb barátja. Mindenkinek híresztelte, és büszkén mutatta, hogy az Ő boltja egy különleges bot. Nemsokára, nem volt olyan ember a faluban, aki nem ismerte Füle legjobb barátjét, azt a göcsörtös botot. A bot, olyanná vált Füle mellett, mintha egy ember lenne. Az ebédhez, neki is terített, és beszélt is hozzá, sokak szerint, néha talán túl sokat is. Elérkezett az idő, hogy amikor Fülétől valaki kért valamit, ő a bottal beszélte meg, mit is tegyen. Amikor a bot megkapta  Füle barátságát, onnantól kezdve megváltozott, és Füle is. A bot eléggé szeszélyessé vált. Például attól a naptól kezdve a bot, sokat szeretett enni. Persze, amit a bot meghagyott, azt Fülének kellett megennie. És itt volt az alvás dolga is. A bot imádott.aludni. Ilyenkor, persze Fülének is aludnia kellett. Amikor fülét felébresztették, hogy csináljon már valamit, a bot nem mindig adott engedélyt. Fülének, mindig addig kellett aludnia, míg a bot parancsolta. Füle, ezért, mindig azt kérte az őt keltegetőtől, hogy beszélje meg inkább a bottal. Ha tetszett a botnak a kérés, akkor még az ágyából is kikelt, de ha nem volt ínyére való, akkor nem mozdult. Sajnos Fülének, a bot miatt sokat kellett magyarázkodni.

“ Isten lássa lelkem! Én mennék, de a bot, az nem mozdul.”

Nemsokára híre ment, a világba, a Füle botjának makrancos léte. Egyfajta szállóigévé vált,  a Füle botja.

 Ha valaki nem akart valamit megtenni, a többiek azt mondták „Ez a Füle botját sem mozdítja!”