Gondjaim...

Gondjaim                                                       írta: Makai Attila

                                                                       2019-03-12

A gondjaim, mint egy folyóba dobott kő, gyönyörű köröket ír le,

De húzza a mély, a sötét mély, húzza magába, a fenékre le.

A folyó mélye, befogadja gondjaim javát,

A kehelybe foglalt értelem bűvös szavát.

A folyó medre, a gondokat magában görgeti,

Mint a malom, őrlő köve, tévesen bünteti.

Sötét, a sötétet kutatja.

A gond, a gondot sugallja.

A gondjaim ordítását, sokan nem is érthetik,

Csak a folyó mélye az, amit nem is sérthetik.

Nem téphetik szét, midőn befogadja magába,

A gondjaimat, mint gyermekét anya a karjába.

A gondom nyomorával, nem enged szenvedni,

És a folyó, tudom, nem fog engem magába engedni.

Pedig, csak a csöndbe veszett csobbanást szeretném,

Így talán a folyó melengetését, a zsebembe tehetném.

De csak a gondjaimat nyelte el, a folyó csendje,

Ráírtam a gondjaimra, „így van az élet rendje”.

Most én itt állok, a megmentő folyó partján,

Gondoktól mentesen, semmit csak a folyót halván.

És nézem a vigasztaló habokat görgedezni,

Így talán könnyebb, világban a szépet fölfedezni.