Gyötrelem...

Gyötrelem…                                                                         írta:Makai Attila

                                                                                              2018-08-14

Mostanában kétség gyötör, hogy mit hagyok a mára

Mit hagyok én a híres rónaságra

Milyen gyötrelem magammal mindezt megbeszélni

Ez a tudat sokszor nem hagy élni

Mert tényleg, mit hagyok én erre a nagy világra?

Eltűnik az énségem szabad bátra

Ez nyomasztja minden napom, amit tudatlan megélem

Amikor a gyermekeim arcát megnézem

Amikor a szél erejét a fán éli ki, és én nem leszek

Addig is mi a jó, ha én teszek?

Ha már nem dobban a szív, mit tehet az ember?

Válasz rá, mint a tenger

De igazi tanítást nem lelek benne, amit mondanak

Csak úgy érzem oltanak

Magyarázzák, hogy mi lenne az igazán helyes

De üres frázisként, lazán hegyes

Egy olyan tőr, amit nem csak szúrnak, de forgatnak

És rájöttem csak olyanok oktatnak

Akiknek az életük, már megcsömörlött, semmi

És rajtam, vagy bárkin próbálja fenni

Oktatói tudását, pedig, csak azt tudja mondani mi az élete korma

Nem számít rám csak az enyészet gyomra?

Hol vannak a régi tanítók? Hova lettek, az igazán okítók?

Bár lehet, hogy megvannak, csak nem figyel rájuk senki

Nem éljenzést kapnak, csak egy vekni

Kenyeret, amiből, ehetnek, de iskolát nem vehetnek,

Nincs semmi értéke, csak a mának éltetik őket

És elnyomják a szerzőket

De… ez gyötrődésemet nem nyugtatja, hogy mit hagyok a mára,

Ez árnyékot vet a boldogságra

Sok álmom zűrös megszállottja

Talán ez az igaz létezés pokla