Hiányzol

Hiányzol                                        írta: Makai Attila és Makai Szabolcs

                                                                                  2021-08-15

Közöttünk a messzeség, ezernyi fogság, amiben élek,

A sors csak tűr, ezer szívdobbanás, lelkemmel zenélek.

Neved lángjával szívemben égetve, élem napjaim.

Meglelés vágyával követel téged, kitárt karjaim.

Szemem olykor megcsal, mert mindenhol téged látlak.

Lelkesen rohanok, de tudom, csak délibábként látlak

Hiányzol! - Ezt búsan írom fel, az égszínkék égre.

Találkozunk? - Ezt kérdem bizonyságot remélve végre.

Bevallom, nem tudtam, hogy tud hiányozni így bármi.

Ezt vallom. Az utolsó mosolyodat, nehéz lesz megszolgálni.

Ami csak az enyém lett búcsúzáskor, hálát keltő tekinteted,

Ami elkísért a mennyig, minden nap ebből meríthetek.

Kár, hogy csak képen látható az életnek igaz forrása.

Kár, hogy nem hoz egymáshoz közelebb a föld forgása.

Kár, hogy a szépséges kép rólad halványodni merészel.

Kár, hogy az érzelmeket, még nem fogom fel ésszel.

Azt mondtad, nem mindig szereted a megírt verseket.

Én mégis írtam, mert jobb kint, mintha bent reked.

Jobb elmondani, hogy milyen bátor útra léptem,

Jobb tudatni, mint ülni bent a sarokban szerényen.

Jobb elmondani, hogy mit üzen a szívem, a világomból.

És mi az, amit, ha vadul mondasz, mindent lerombol.

A boldogság kapuja elé az álom az, ami bolond mód kiláncol.

Azt akarom, hogy tudd és érezd, hogy mennyire hiányzol.