Hogy jön ahhoz, hogy ilyen nagyon megszeressem?...
Hogy jön ahhoz, hogy ilyen nagyon megszeressem? Írta:Makai Attila
2015-07-24
Hogy jön ahhoz, hogy ilyen nagyon megszeressem?
Az élményt, mint birtokot, adja, hogy megszerezzem.
Követelőzők, szépen kérek, vagy esdeklek csupán?
Midőn egy szerelmi patkó fejbe vert, állok itt bután.
Árulja el, hogy jutott álmaim káprázatos világába?
Az árvaságból kinézett szerelem, gigantikus virágába.
Ellopott érzékszervek, amik most becsapnak nagyon,
De mivel boldogságot ígérnek, így engedem, hagyom.
A meglátott szépség, oly leírhatatlan hömpölygő érzelem,
Tűzvészt keltő vágyak a lakóik, vagy csak képzelem?
De miért látom az arcát, ha szemem bármikor lehunyom,
A válasz lehet, hogy üresen cseng, hisz „nem tudom”!
Elképzeltem már, hogy a tüzes szoknyáját marokba fogva,
Belehúznám magammal a vízesés, tóban lévő habokba lopva.
Közben terelném figyelmét, oktatnám a szerelem ízére,
Midőn a ruha lemállik szép testéről, ezt bízom a tó vízére.
Mert megragadni az alkalmat, és leölteni nincs hozzá bátorságom,
Mentegetőznék folyton, csak félek, hogy lesz belőle bántódásom.
Egy rosszul elejtett szó, egy botlás, egy nem helyén használt bók,
Többet tud rontani a világomon, mint egy rosszul szerkesztett csók.
Tudom, hogy a megélt szerelmem, néha rútul megsebez másokat,
A végeztével, következik a gyász idő, és a marcangoló kárhozat.
A szerelem, kegyetlen ellenség? De akkor, miért fogunk neki szeretni?
Miért vágyunk a vesztőhelyre? Miért nem tudjuk az életünkből, feledni?
Nem önkínzás csupán? Hisz, belevetni magunkat, kegyetlen színjáték!
A szerelem nem kegyelmez, megkaparint mindent, hogy rajta hintázzék.
Kétkedést nyújt egyedül az életről, az életnek, mint egy rossz vendégnek,
Egy szerelmes szív, mindig a saját szívverését suttogja, fent az égnek.
Mindig magával törődik, és hangoztatja „Aki szerelmes, az szenved!”
Evvel emelte az égig önmagát, boldogságot, soha nem ígérve benned.
Magasan hordja szerelem, az orrát, persze az életnek nem ez az ára,
Téveszme, hogy ennyi volt az oktatás, a tanítása részemre mára.
Felötlött bennem a kérdés, magát a szerelmemet, hol, és merre keressem?
Ezért a kérdés, „Hogy jön ahhoz, hogy ilyen nagyon megszeressem?”
Hogy jön ahhoz? Hogy képzeli, a káprázat varázslatát, a fellegekbe zárni?
Egyszer mondja meg, hogy mennyi vallomással tudok, a kedvében járni?
Talán kevesebbet áhítoznék a katarzisra, hogy engem mélyen megsebezzen?
Nem epekedek más után, csak a csodáért, hogy engem szívből Ő megszeressen.
Elég, ha egyszer kimondja, a vihar egy csapásra, a szívemben lecsendesül,
Elég, ha azt mondja, nem kell nekem más, csak a kívánság, ami beteljesül.
Mert minden pillanatban, a szeretet, a szerelmem után vágyakozok
És aki, nem meri megtenni a kezdő lépést, azért csak szánakozok
Alig várom, hogy kedves arcát meglátva a szívem szorításra hajtson
Bár megállíthatnánk az időt, hogy ez a boldog perc örökké tartson