Intuíció...

Intuíció                                                                        írta:Makai Attila

                                                                                     2014-06-29 

Holdfénnyel írnám szavaimat,

Fényt hozó bogarak, mutatják az irányt!

Az író, biztosan hazug!

Vagy csak így kompenzálja, a hiányt?

Csendruhába öltözött az éj,

S a palást mögé rejtette el, a szem bogarát.

Csak a szellő ízleli, az erejét 

S csöndre inti az éjnek, megannyi bogarát.

Csak egy Szentjánosbogár repül

Ez maradt! Talán, a szerelem tüzét lopni jött e tájra

Kinyújtom, hátha a kezemre repül

Megijed! Sietve elrepül, így hoz sötétet, a félhomályra

Csak nézek, mint egy kísértetet,

A dombok, alvásra készült lankadó vonalát.

S remélve tán, hogy a csoda felépül,

Altatót mondanék, s gyúrnám, a mese fonalát.

A szívek dús, gazdag mezejéről,

Mondanék pár szót, míg szóvá éled a gagyogás.

Majd az üveg hegyeket méltatnám

Mesélném a sötétségnek, mi az a ragyogás.

Várjunk egy kicsit! Megállok…

Apró fény húzza, a szemem sötéthez szokott világát!

Egy tűzvilág ébred, a messziben

Vagy csak meghívták ünnepelni, az éjszaka királyát?

Lassan felkelek, meresztem szemem.

Kövér fű a vendégségtől, kicsit meghajlott, néhol lelapult.

Ahol fény van, ott kedvesem is lehet.

A tanulmányom kissé szaggatottan zajlott, de ezen alapult.

A távolban pislákol, a fényesség,

Lépteimet a cél felé irányítva, biztosan vezettem.

Eleinte lassan rajtoltam, majd,

Homokviharrá módosult az út pora, annyira siettem.

Egyre nőtt, a tűz fénye

Egyre nagyobbá vált közeledésemre, a fényözön

Megállt az óra, a perc

Csak a látvány érdekelt, Nem pedig a Lét, közöny

Lemeztelenített végtelen elmémet

Csak egy gondolat hozza lázba: azaz ember kiléte

Egy fiatal hölgy körvonalait rajzolta

Körbe a lángok simító keze, és ebből elém kilép e

Míg áhítoztam, hogy megérkezzek

Csak arra vágytam, hogy hallhatnám hangjának édes dallamát

Most előttem áll és mosolyával

Bátorítva leplezi zavarát, és halk dúdolgatással írja a balladát

Ami róla és rólam költődik

És betűk nélkül is érthető szavak kerülnek, az áldott fénytükörbe

A karjaimban tartom a mennyországot

Mintha képtárban járnék, itt állok a részegségtől megbűvölve

Ringass el szép világ, ringass el

Már láttam a mindenség fáját, a tenyerembe az életet csöpögtetve

Ne hagyj el szerelem, ne hagyj el

Erősen tartsd a kezem, ne gyengítsd a szorítást, a könnyet törölgetve

A tisztáson a hajnali harmatot is

Visszatartja a természet, a virágok is itt állnak megperdülve

Reggel még a nap is visszafordul

Hogy nehogy zavarja az érzést, ami most érkezett lelkünkbe