Jankó csodája

Jankó csodája                                                                        írta: Makai Attila

                                                                                              2023-12-01

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy paraszt legény. Jankónak hívták. Ez a Jankó arról volt híres, hogy szép meséket tudott mondani. Szegény édesanyját ápolgatta, és egész nap meséket mondott a nagyvilágról, amiről, talán nem is sokat tudott.

Ugyanebben a városban lakott egy király. De olyan hatalmas király volt, hogy reszketéssel emlegették, még a szomszéd királyságban is. Mindene meg volt, ami csak szem száj megkívánhatott, csak nyugalma nem volt. Ugyanis a jövendőmondók megjósolták, hogy a királykisasszonyt az esküvője napján, elrabolja egy sárkány, és az fogja őt megmenteni, aki a világ legnagyobb csodájának a gazdája. Követeket küldött az egész világba, hogy hozzák el neki a legnagyobb csodát, de bármi kincset hoztak, mindegyik kevésnek bizonyult. Végső elkeseredésében, a király kihirdette, az országában, hogy annak adja a lányát, aki elhozza a világ legnagyobb csodáját.

Jankó is meghallotta, és odaállt édesanyja elé.

• Édesanyám. Elmegyek szerencsét próbálni.

Az anyja féltette fiát, ezért próbálta lebeszélni, de a fiút nem lehetett visszatartani. Az anyja belátta, hogy a fiát el kell engedni, ezért feltarisznyázta és útjára indította. A fiú ment mendegélt, míg a király várához nem ért.

A király udvarában válogatott ifjak sorakoztak, hogy a hozott csodáikkal bebocsájtást nyerjenek a király színe elé. Jankó is beállt a sorba. Igaz nem hozott semmit, de azt gondolta, majd csak kitalál valamit, ami szerinte a világ csodája lenne. Három nap, három éjjel állt sorba várakozva, hogy a király fogadja. A negyedik nap hajnalán, a kapu mellett álló strázsa lábai mögött talált egy követ. Ez a kő, olyan volt, mint a többi kő, kivéve azt a tényt, hogy ez a kő szív formájú volt. Letörölgette és a kabátja zsebébe tette.

Amikor sorra került, a fő kamarás feltette a kérdést, amit előtte, már ezer ifjúnak feltett.

• Milyen csodával lepsz meg minket?
• Fenséges királyom, életem - halálom, kezedbe ajánlom, én egy nagy csodát hoztam.

A király nem szólt semmit, csak egyet ásított. A kamarás ismét szólt.

-     És hol van az a nagy csoda?

-     Itt lapul a zsebembe.

-     A zsebedbe? Lássuk, mi lenne az?

-     Nem tehetem, hogy megmutatom, ha a csoda nem akarja.

-     Ne húzzad az időt. Itt van, vagy nincs itt?

-     Itt van, de a csoda beleegyezése nélkül nem mutathatom meg.

A királykisasszony, aki eddig hallgatózott és kukucskálva leste a hozott csodákat, a rejtekéből előjött és odaállt Jankó elé.

-     Hadd lássam, mit őrzöl a kabátod zsebében?

-     Drága királykisasszony. Azt mondhatom, mit az apja urának is mondtam. Nem tehetem addig, amíg meg nem engedi a csoda, hogy megmutassam.

-     Mutasd, vagy fejedet vétetem. – mondta béketűrést nem engedve a király.

-     Fenséges királyom! Fejemet vétetheti, de akkor sem tehetem, mert ez a csoda, hatalmasabb, mint az összes király együttvéve.

A király nagy haragra gerjedt, hisz, mi lehet hatalmasabb nála, de mielőtt megszólalhatott volna, a királykisasszony közbeszólt.

-     Rendben, de azért mesélj róla. Azt csak lehet? Mi lehet az? Talán arany függő, vagy gyémánt korona? Esetleg ezüst cipellő?

-     Szépséges királykisasszony. Annyit elárulhatok, hogy ez a csoda, még ennél is ékesebb. Ez a csoda, ezernyi dologra képes. Egyszerűen, vele majdnem mindent meg lehet csinálni.

-     Ezt már ugyan nem hiszem – szólalt meg a király trónjáról felállva.

-     Most már én is kíváncsi vagyok. Mutasd. – mondta a királykisasszony is.

-     Nem mutathatom meg. A csoda nem engedi, de tudják mit? Tegyünk, próbát. Válasszon ki három dolgot, amit ezzel a csodával meg kellene csinálnom. Másnap reggelre készen lesz.

A király törte a fejét, hogy mit is adhatna próbaként. A királykisasszony odament apja ura elé.

–    Drága király apám. Szeretném kérni tőled azt a kegyet, hogy a próbát én adjam ennek az embernek.

Mivel a királynak nem jutott eszébe semmi, boldogan adta a próbák kigondolását másnak.

• Az első próba. – szólt a királykisasszony. – Most jöttek meg a parasztok a betakarításból. Kapsz egy véka búzát, őröld meg.
• És mit kapok, ha a próbákat kiállom?
• Nem elég a lányom keze? – kérdezte a király felháborodva.
• Olyan dologra nincs szükségem, amit nem szívesen adnak.
• Az én szavamnak hihetsz. Ha azt parancsolom, akkor boldogan fogja a kezét nyújtani.
• A királykisasszonytól szeretném ezt hallani.
• Előbb áld ki a próbákat. – mondta a királykisasszony.
• Egy kikötésem van. Senki nem láthatja, a csodát.

A király elfogadta a feltételeket, és parancsba is adta. A királykisasszonyt furdalta a kíváncsiság, de apja parancsa ellen, még ő, sem mert tenni. Jankó kért, egy megvágott követ a malomból, és egy szitát. A követ elővéve, elkezdte őrölni a csűrben a véka búzát.

Reggelre készen volt. A király, maga ment le a csűrbe, ahol Jankó, a furulyáját fújta. A csűr ajtaját kitárva, besietett, de Jankó ahelyett, hogy felpattant volna, csak fújta tovább a nótáját.

      -     Kész lett? – kérdezte a király

      -     Ahogy parancsolta, de a vámot én is kiszedem a lisztből, mint egy molnár – azzal fogta a tarisznyáját teleöntötte liszttel.

A királykisasszony az ablakából figyelte. Tetszett, hogy Jankó ilyen könnyen veszi az életet, és leüzente a szobalányával, hogy a megőrölt búzából, süssön kenyeret. Ez a második próba. Más ember megijedt volna, de Jankó csak annyit mondott:

      -     Úgyis megsütöttem volna, a magam kenyerét.

Azzal élesztőt és vizet kért, a dagasztáshoz. Amikor a kenyér tésztájával készen lett, a kovácsnak megüzente, hogy fűtse fel a kemencéjét. A csodát, más kövekkel együtt betette a kemencébe. Amikor átforrósodtak a kövek, bevitte a csűrbe és a széna aljába tette. Rárakta a kövekre a megkelesztett cipókat és befedte az egészet szalmával. Másnap reggelre, készen lettek a kenyerek. Jankó a kövek közül kivette a saját kövét, és ismét a kabátja zsebébe tette. Ezen a reggelen, a királykisasszony jött megnézni a próbát. Ámulatára, a kenyerek ott sorakoztak a szalmában. Jankó elővette bicskáját, a kenyérre keresztet vetett, majd egy szeletet szelt a királykisasszonynak.

A királykisasszony rászólt.

       -    A király kenyerét eszed?

       -    Ez a saját kenyerem. Sosem kellett nekem más kenyere. Megsütöttem a magamét.

A királykisasszony beleharapott a kenyérbe, utána rámosolyodott Jankóra.

       -    Ilyen finom kenyeret, még nem ettem – mondta, és kacérkodva hozzátette - Még egy próba hátra van.

A királykisasszony a fiút meg akarta leckéztetni, ezért amikor látta, hogy az asszonyok éppen mennek mosni a patakra, kitalálta az utolsó próbát.

       -    Itt egy szekérnyi ruha, mosd ki.

Jankó elvitte a szekérnyi ruhát a malomhoz. Ott félig bedeszkázta a vízimalom hajtókerekét. Betette a ruhákat, és más kövekkel együtt a mindent tudó követ is, majd teljesen bedeszkázta a hajtókereket. A malom, míg dolgozott, ő a furulyáját fújta. Két óra múlva, az összes ruha ki volt verve és tiszta volt. Jankó megvárta a reggelt, és a tiszta ruhával megrakott szekérrel elment a király udvarába.

A király már várta. Amikor meglátta Jankót, rögtön elébe sietett.

       -    Tényleg te vagy a legnagyobb csoda őrzője. Holnap esküvő lesz.

       -    Én nem akarom, hogy kényszerből legyen a házasságom. Addig nem veszem el a királykisasszonyt, amíg önszántából, nem nyújtja nekem a kezét.

       -    Holnap, akkor is lakodalom lesz. – mondta a király, ellentmondást nem tűrő hangon.

Nem volt mit tenni, Jankónak el kellett venni feleségül a királykisasszonyt.

A lakodalom napján, nagy készülődés volt a király udvarában. A királykisasszony, pihenés képen, kiment a kertbe sétálni. Arra lett figyelmes, hogy hangos csörtetéssel futárok jöttek a hírekkel. Már messziről ordították.

       -    Nagy király, egy megvadult sárkány közeledik a palota felé, és el a karja rabolni a királykisasszonyt.

Mindenki megijedt. Keresték a királykisasszonyt, hogy elbújtassák, de senki sem találta. Jankó kisietett a kertbe, menyasszonya után és az eget kémlelte, hátha meglátja a közeledő sárkányt. Nem is kellett sokat várni. Már messziről fújta a lángot a sárkány. Jankó elővette a legnagyobb csodát, a követ, és amikor elég közel ért, a kővel megdobta a sárkányt. Épp a homloka közepén találta el. A sárkány megtántorodott, és lezuhant az égből. Nem mozdult többet.

Jankó csak annyit mondott

- Erre is jó ez a kő. Hát nem ez a világ csodája?

- De. Már belátom! – mondta a királykisasszony és a kezét nyújtva sietett Jankó karjaiba. Megtartották a lakodalmat, ami három nap, három éjjen keresztül tartott. Máli néni is ott volt a vigadalmon. Ő mesélte ezt a mesét nekem…