Jók és rosszak...

Jók és a rosszak...                                                                  írta:Makai Attila

                                                                                              2018-09-26

Míg a jókban pislákol a meggyőzés dühe

Addig, csak a rosszakban él a gyűlölet tüze

Mindent felemészt és mindent eltöröl

Nincs előjel és nincs ellen, mikor tör föl

A végtelen pusztaság fénylő homokja

A gyűlöletet fogja markába és morogja

Mormolja a viszály elkeserítő himnuszát

Senki sincs, aki élve lelkesítheti kultuszát

Lassan elfogynak, lassan elmennek

A jók, akik gyökerében alapjai a jelennek

Gyász és gyűlölet egymás kezét fogja

Nevetnek az emberen, hisz saját maguk fogja

Az érzelmek, és a megbocsájtás réme

Elhalványult, így halkan köszönhet a télre

Ahol nincs és nem is lehet jó, így nincs gondja

Csak aki magának, és a pusztaságnak mondja

Hogy csak ő a jó, csak vele kel és fekszik az ég

És nem mondja senki már, hogy legyen elég

Csak az ő stigmáit kántálja az ég felé elvadultan

És nem győzi belátni, csak a saját igazát mondja, elvakultan

A remény, mint bűvös folyam, kiapadni látszik

És a megmaradtak életével egy zsarnok kénye-kedve játszik