Kapualj

Kapualj                                                                      Írta: Makai Attila

                                                                                  2019-10-03

Annyi hallgatás, és annyi szó hazája.

Annyi megbánás és öröm forrása.

Egy tekintet, egy forró lélegzet

Megállítója egy gyatra, fél tettnek.

Messziről érkezett ember, féli ugyanúgy,

Mint a házi lakó, kiben kelti a gyanút.

Bölcsesség csendje. Titkok, sötét őre.

Egy komor arc, karcossá vált bőre.

Kövekből rakott bejárat, összeácsolt halmaza.

Mélyen lent küzdő, kevés fény magzata

Rovátkás boltozatát becsmérli a gyerek

Fényes kilincsét irigylik, a közeledő szelek

A Kapualj.

A búcsúcsókok látványában gyönyörködő.

Öregként, az ifjonti kacérságban fölnövő.

A rohanó gyorsasággal, zárjában tekerő,

Mégis monumentális, nyugodt hatalmas erő.

Mindennap megtapogatja, megannyi kéz,

Két kapubálvány között, mogorván néz.

Úgy siratja, az utolsó csók gazdáját,

Nyikorogva zárja, zsírzatlan hajtányát.

A pazar ház, visszafogott szerénye,

Egykor díszes, most, komor ház cselédje.

Annyi társaság vicceskedő, bolondos barátja,

De nem sok marad az életében, csak, a magánya