Ki mondja meg?

Kimondja meg?                                                                     Írta:Makai Attila

                                                                                              2014-12-22

Kabátom zsebeit kikutatom

Nincs most ennél nagyobb bajom

Nem találtam semmit

Se bíztató gondolatot, Se egy fecnit

Semmit, ami eldöntené, miről gondolkozzak.

Vagy találjam ki, hogy az emberek miért rosszak?

Bár gondolom, nincs jó vagy rossz ember

Csak szeretni nem mindenki egyformán mer,

Hátborzongató az egyszerű valóság.

Tépelődik bennem a jó és a Kórság

Csendes hangzavarrá szilárdul

Nem szólhatok, az értelem, mint a világegyetem egyre csak tágul

Mennyit érünk? Fel vagyunk címkézve?

Elmélyedtem a gondolatban miközben Az ablakban magamat nézve

Címkéket ragasztunk, neveket választunk mindennek

Felcímkézzük magunkat is, így talán jobban tetszünk istennek?

Miért hazudunk magunknak is, mert kik vagyunk?

Mindig csak megfelelni másoknak? Látod ez a mi bajunk!

Az ablakban magamra visszanézek, és kritikákat fogalmaztam magammal szemben

Azután egy pillanatban, belém hasított a felismerés…Rendben!

Tudnom kell, ki vagyok!

De kitől várom a választ, ki mond majd nagyot?

De bárki, bármit mond, meg sem érinti, a felszínét sem

Annak, amit én vallok, milyen az igazi érzésem

Milyen, amikor gondolok valakire és eddig szunnyadó fájdalom

Elő tőr elásott rejtekéből, és nem hagy nyugodni. De én mondom, rágalom

Hogy könnyű felejteni! Az idő munkáját kritizálni súlytalan

A felejtés iszonyúan nehéz, és kiszakítani az emléket, olyan bútalan.

Mintha meg sem történt volna semmi?

Mintha a lépéseket, mit tettem már, azt még egyszer meg kéne tenni?

Nem! Nem akarok felejteni!

Nem akarok a lágy térben, bonyolult hullámokat kelteni  

Akarom tudni, hogy a megélt dolgoktól leszek az, akivé válok?

Vagy csak, a felkarolt hazugság keveredik avval, amit hoznak az álmok?

Kitől várom a választ? Talán a tükörkép válaszol?

Nem hiszem, hogy nélkülem megnyítná száját, és hangja az üvegen áthatol

És kilép a dimenziók fogságából

Majd a vállamra teszi kezét, mint egy jó apa nagyjából

És megszólal: „Jó úton jársz”vagy”Ne menj arra, soha”

Így marad az elmélkedés, és a mérlegelés, és titkot rejt a csoda

Mely a jövő nevet birtokolja, s talán rajtam múlik, hogy édes lesz-e az élet bora…