Maci és a katicabogár...

Maci és a katicabogár…

                                                                                              Írta: Makai Attila    

                                                                                              2019-08-27

Nyár van! Még mindig nyár van. A vakáció, még tombol erősen. A maci életében, ez a nyár különleges, mert, a Mamánál nyaralhat. A süti illatú Mamánál, akit, ha megölelt, édes illatú lett a mancsa is. A nyaralásra, Panka és Peti is elkísérte. A két ember gyerek, akik azóta, hogy maci hozzájuk költözött, macinak a fogadott testvérei lettek. Akik nem voltak az igazi testvérkéi, de mégis azok voltak.

Mama, egy kicsi falu, tekervényes utcája végén lakott. A Mama háza, egy zöld füves kertre nyíló, szalmatetős ház volt. A ház, fehér meszelt falai, kileselkedtek a körülötte ültetett fák törzsei mögül. Onnan vizslatták, a földúton közeledőket. A ház kertjét szerette legjobban a mackó. Itt mindig jókat lehetett játszani. A finom fűben lehetett hengergőzni, a békát utánozva ugrálni, és még bukfencezni is. A legjobban, persze, bújócskázni szeretett. Ilyenkor nagyon kedvelte, hogy beleolvadhatott a környezetébe.

Esténként, a kertből, sokáig nézelődött, a körülötte húzódó szántóföld, és az erdő irányában. Sokáig, nézte az éjjeli bogarak táncát, hallgatta a madarak csicsergését és a kutyák esti énekét. Maci, kedvelte ezt a vidéket, és az illatokat. Sokszor, az orrát felemelve, csak szaglászott, és próbálta kitalálni, hogy az illatok merről szállnak, az orrába. A kertből, egyszerűen, be lehetett látni, a széles nagyvilágot.

Főhősünk, Szép Bendegúz, jól nevelt maci, de méz környezetében, egyszerűen elfelejt gondolkozni. És, mint az egerek a sajttól, teljesen elvesztik a fejüket. Bendegúz volt az-az egy maci, aki mézen kívül más ételt nem akart enni. Ő minden nap, mézet akart enni mézzel, vagy mézet mézzel, esetleg mézet mézzel, de az is lehet, hogy mézet mézzel. Maci nagyon szereti a mézet. De azt hiszem, ezt már mindenki tudja, mivel a méz, az aranyszínű, átlátszó, folyós csoda, még a látványától is megrészegíti, az összes medvét.

Az egyik délután történt. Ebéd után járt, az idő. A meleg napsütés, mindenkit hűvösebb helyre terelt. Kis szellő futkározott, a fák törzse körül. A kék eget, csak pár fehér felhő színesítette. Ilyenkor, sokáig lehet nézni, a tovaúszásukat. Olykor a felhőket, különböző, érdekes formájúra gyúrja, a nyári szél.

Anyáék, a boltba mentek vásárolni. Maci egyedül maradt a kertben. Még szerencse, hogy a mamától, ajándékba kapott egy szép könyvet. Azt nézegette, egy asztal melletti széken ülve, a nagy fa árnyékában. A könyv a méz készítéséről szólt. Nagyon érdekes olvasmány volt, a maci számára. Sajnos a szegény könyv összes lapja, a rácsöpögő nyáltól, nedves volt. Bendegúz, ahogy nézegette a képeket, a nyála, csöpp, csöpp, csöpp lecsöppent, és pont a könyv lapjaira. Most nem érdekelte más, csak a könyv mézről szóló lapjai. Az asztalon, egy csuporban, egy kiskanál társaságában méz volt szedve, a maci számára. Ha megéhezik, tudjon uzsonnázni. Ez a mama figyelmessége volt. Persze, inkább előrelátás lehetett, nehogy a maci magától menjen keresni mézet, a kamrába. Egyszer már megtette. Sok befőtt látta kárát, amit maci véletlenül lesodort, keresés közben. A mézhez, még nem nyúlt maci. Gondolta, hogy az olvasás után adja oda, kicsi bendőjének szánt falatokat. Szerette a bendőjét. Sokszor simogatta nap közben. Olyan jó formás volt, vétek lett volna, nem megsimogatni.

Az olvasás közben Bendegúz arra figyelt fel, hogy a méze körül, egy bogár kezdett repkedni. Az olvasást abbahagyva, a könyvét az asztalra csúsztatta. Összehúzott szemöldökkel nézegette, hogy ki akar belekóstolni uzsonnájába. Közelebb húzódott és azt találgatta, hogy a repülő bogár méhecske vagy darázs? De egyik sem volt. Egy hét pettyes katicabogár kőrözött, a kerti asztal felett. Szegény katicabogár, fáradt volt. Le akart szállni, megpihenni. De nem az asztalra szállt le, hanem az asztal közepén várakozó, mézes csupornak a szélére. Pont a ragadós mézbe. Amikor a katicabogár észrevette, hogy a ragacsos méz, fogságba ejtette, próbált elszállni, de összes lábát odaragasztotta a méz, a csuporhoz. Maci nézte egy ideig, azt gondolta, a mézét jött megdézsmálni. Nem akarta bántani, csak a mézéről szerette volna eltávolítani. Gondolta, tapsikolása elriasztja a katicabogarat. Taps…taps… de a méz erősebbnek bizonyult, ami odaragasztotta a lábacskákat. Utána próbálta a hanggal elriasztani, a mézdézsmálót.

• Szállj le a mézemről! - hangoskodott Bendegúz.

De a katicabogár, börtönbe zárt lábai, nem tudtak kiszabadulni ettől. Akkor gondolta, hogy lefújja a csuporról. Nagy levegőt véve, pfuuuuuuuuu… fújt a katicabogár felé. Nem akarta bántani, csak le akarta fújni, a kis csuporról. A fújás nem segített. Tulajdonképpen még rosszabb is lett a helyzet, mivel, már a szárnyai is beleragadtak a mézbe. A katicabogár, egyre jobban beleragadt a mézbe, de már annyira mélyen, hogy mozdulni is alig tudott. Ezt látva, a maci berohant mamához a házba.

• Mama, Mama, egy katica megeszi a mézemet!

Mamát a kezénél fogva húzta ki a házból, és az asztalkához vezette. Sietős léptek alatt, Mamának próbálta magyarázni Bendegúz, hogy milyen gondja akadt, de nem tudta igazán elmondani, mi a baj. De mihelyt Mama meglátta, a mézbe beleragadt katicabogarat, megértette, hogy segíteni kell.

• Csacsi maci, nem akarja megenni a mézedet, csak beleragadt.
• Pffffff. De jó. Azt hittem, meg akarja enni. - törölgette homlokát.
• Hogy tudunk neki segíteni – tette fel a kérdést Mama - Valamilyen megoldást kell találni.

A maci is erősen gondolkozott, de sajnos, nem jutott semmi az eszébe. Vagy mégis? Egy emelő daru kellene, az egyik építkezésről. Az talán elég erős lenne, hogy kiemelje a mézbe ragadt katicabogarat. Vagy egy erős hókotrót kellene kérni az utcaseprőktől. 

Mama törte meg a csendet.

            - Tudod mit? – kezdte, mert eszébe jutott, hogy hogyan lehet megoldani a segítségnyújtást. – hozok, egy kis vizet, leszedjük kanállal a csuporról, majd lemossuk a mézet róla. Utána biztosan, el tud repülni.

Maci aggódott, de nem csak a katicabogár miatt, hanem a finom uzsonnaként tálalt méze miatt is. Nem akarta, hogy még jobban beleragadjon a katica, ezért kis dalocskával, nyugtatni kezdte.

Kis katica, pihenjél,

Most segítünk, ne féljél.

A lábaidat megmossuk,

A szárnyaidat szárítjuk.

Mézemből kitaláljál,

Hogy mezőre elszálljál

Szállj, szállj, szállj…

Mama, hamar megjelent, egy pohár vízzel, két kanállal, és egy törölgető kendővel.

            - Mama, hagyd, majd én lekanalazom a csuporkámról.

Próbálkozott Bendegúza kanalazással, úgy hogy közben, még a nyelvét is kidugta a szája szélén, de sajnos a keze, nem volt elég ügyes a feladathoz. Mama átvette a kanalat, és lekanalazta, a méz tetejéről a katicabogarat, és egy kicsi mézzel letette, az asztalkán lévő üres tányérkába. Utána egyesével, az összes lábáról lemosta a mézet. Amikor lemosta, a kis lábait, meg is törölgette, a kendővel. A katicabogár, sajnos, még mindig nem tudott elrepülni. A mézzel összekent szárnyait is meg kellett tisztítani, a méztől. A maci, először arra gondolt, hogy lenyalogatja, azt a finom mézet, a katicabogár piros szárnyáról, de félt attól, hogy a 7 pettyet is lenyalja a katica hátáról. Ezért új ötlettel állt elő:

            - Majd én lefújom róla - és már kezdte fújogatni a kis katicabogarat

            - Az nem segít neki – szólt hangosan a Mama, úgy, hogy a mackó elől elvette a katicabogarat, nehogy még nagyobb bajt csináljon. – Ezt vízzel szépen le kell mosni…

            - Fürösszük meg? Mert, azt én sem szeretem… - mondta a maci, aki még a száját sem nagyon szerette megmosni. Egyszerűen félt a víztől…

            - Ne fürösszük meg, csak a szárnyacskáját, mossuk le vízzel.

A maci látta, hogy a katicabogár fél a segítségtől, és szeretne már elrepülni, ezért mély maci hangon énekelgetett neki tovább.

Kis katica, pihenjél,

Most segítünk, ne féljél.

A lábaidat megmossuk,

A szárnyaidat szárítjuk.

Mézemből kitaláljál,

Hogy mezőre elszálljál

Szállj, szállj, szállj…

Mama az ének hallgatása közben, a macira rámosolygott, és megsimogatta bozontos fejét. A katicabogár megnyugodott az ének hatására, és engedte, hogy a szárnyairól Mama letakarítsa a mézet. Először, a bal szárnyáról mosta le a mézet, belülről kifelé, majd a jobb szárnya volt soron. Ezt a maci is szerette volna csinálni. Mamától elkérte a kis kendőt, amivel mosta a mézet Mama a katica bal szárnyáról, és kicsit ügyetlenül, mosogatni kezdte a katica jobb szárnyát. Úgy tett mindent, ahogy a mamától látta. Belülről kifelé mosta le a mézet.

Amikor az összes mézet sikerült lemosni, akkor még nem tudott a katicabogár elszállni, mivel a kis szárnyai vizesen, nem tudtak repülni. Mama, fújással próbálta megszárítani a szárnyacskákat. Pfffffff…. Pfffffff… Maci, ezt látva, méltatlankodva megszólalt

            - Neked szabad fújni, nekem meg nem?

            - Akkor nem szabadott fújni, amikor mézes volt a szárnya. De most, már csak szárítani kell.

            - Jó akkor én is fújom… - és nagy levegőt véve, erősen kezdte fújni, a katicabogár szárnyait, hogy szegényke, majdnem orra bukott.

            - Nem úgy kell fújni… szólt rá mama. – túl erősen fújod.

Maci ettől fogva, kisebb erővel fújta, a katicabogár szárnyacskáit. Addig, amíg úgy érezte a katicabogár, hogy el tud szállni. Kettőt, hármat csapkodott kicsiny szárnyával, és már repült is a mező irányába. Pár perc múlva visszatért, köszönömöt rebegett, és az integető macitól elszállt. Mama is intet párat, utána bement a házba, és folytatta a vacsora főzését.

A maci ott maradt, a mézecskéjével együtt, amit eddig az uzsonnájának tartott, de most már nem akarta megenni, amiben valaki másnak a lába volt. Ezért gondolta, hogy szerez magának, a mézboltból, másik mézet. A házba bement, és kis perselyéből, pár forintot vett ki, majd elindult, a mézbolt felé. Arra emlékezett, ha a kertből kimegy, akkor, ott balra kell fordulni, majd az utca végén, jobbra. Csak sajnos maci, nem tudta, hogy melyik a jobb és a bal keze. Ezért, amikor az utca végén jobbra kellett volna fordulni, ő balra fordult. Ment, mendegélt. És mintha eltévedt volna. Nem volt semmi sem ismerős, se a fák, se a kerítések, de még a kutya ugatások sem voltak ismerősök, a maci számára. Amikor az öreg keresztnél járt, gondolta nem megy tovább. Megállt, és leült. A mancsaival a fejét támasztva, maga elé bámult.

            - Úgy látszik eltévedtem… Pedig, valahol, itt kellene lennie, a mézes boltnak… - motyogta magában Bendegúz. - Sose, mentünk ilyen messze.

Időközben, Pankáék hazatértek és észrevették, hogy a maci, már nincs kint a kertben. Először a házban keresték. Azokon a helyeken, nézték meg, ahova a maci eddig a bújócska alatt rejtőzött. Benéztek a szekrény mögé, az ágy alá, a kamrába, még a szenes pincébe is, de a maci, nem volt sehol. Az udvaron, folytatták a keresést. A bokrok alatt, a fa lombjában, de még a fának az odvában is benéztek, de a macinak, nyoma sem volt. A szomszéd kutya segített, a maci nyomára jutni.

            - Véletlenül, nem a kis, fitos orrú macit keresitek, aki itt játszott az udvaron?

            - De, de… Nem láttad merre ment? – kérdezte Anya

            - De láttam, azt mondta, hogy valami Bábci áruházba, vásárolni..

Mivel a faluban, egyetlen bolt volt, így nem volt nehéz kitalálni, hogy merre indult Bendegúz. Anya elindult, a bolt felé. Az úton kérdezősködött, de nem látta senki. Sietve elment a boltig, de mivel nem találta a macit, hazaindult. A ház előtt, egy tejet lefetyelő cicával találkozott.

            - Nem a Medvét keresitek? Ha igen, akkor rossz felé keresitek, - szólalt meg a cica - mert a medve, az utca végén, a másik irányba indult.

Anya féltette, ezt a csacska medvét, nehogy autó, vagy- motor alá fusson, vagy összetörje magát. Egy ilyen kicsi medvét, még nem szabad egyedül elengedni.

Bendegúz, a nagy keresztnél, ott ült, az út szélén és vakargatta a fejét. Azon gondolkodott, hogy hol ronthatta el. Hol nem kellett volna befordulnia, vagy hol fordult be. De a problémára, sajnos nem jött rá.

            - Nincsen semmi gond! - gondolta magában, felállt – majd elindulok visszafelé. - De, merre van a visszafelé? Azt sem tudta. Nézte az egyik irányt, ott se volt ismerős, nézte a másik irányt, ott sem volt ismerős. – Jaj, nem tudom hazafelé, hogy kell visszamenni.

Maci, nagyon el volt keseredve. Már azt gondolta, jól kisírja magát, amikor ismerős bogárszárnyak hangját hallotta verdesni. Felnézett és a katicabogár, a csodás hét pettyével repült arra. Látta az elkeseredett macit és rászállt a maci orrára. Illőn meghajolt és kérdezte tőle, nagyon magas hangon

            - Mi történt maci veled?

            - Eltévedtem. Nem tudom, hogy kell hazamenni.

            - Ó nincsen semmi baj, majd én, elkísérlek haza. 

Maci nem sokat gondolkozott, követte a katicabogarat.

            - Jó akkor követlek! – mondta Bendegúz és sietősre vette lépteit.

Csak egy baj volt, hogy olyan sebesen repült a katicabogár, hogy le is hagyta a mackót. Bendegúz, már futva kiabált utána

            - Ne szállj olyan gyorsan barátom, mert nem tudlak követni.

A katicabogár meghallotta, és megértette, hogy a mackó, nem tud olyan gyorsan menni, mint ő repülni. Ezért csak körözött-körözött és úgy mutatta az utat, az eltévedt mackónak. A maci látta, hogy egyre ismerősebb lett a környék. Már jó felé járnak, nem sokára hazaér. És amikor a mama házának, kiskapuját meglátta, akkor már tudta, igen tudta… hazaérkezett.

A katicabogár még kettőt fordult, utána integetve elrepült a mező felé. Maci még utána ordította:

            - Köszönöm katica.

Katicabogár még visszafordult

            –Én köszönöm, hogy segítettél, a mézből kiszabadulni.

A kapun belépve, az aggódó család fogadta. Anya éppen indult volna Bendegúz után, a cica elmondása szerinti, másik irányba.

            - Hol voltál Bendegúz? – kérdezte anya

            - El akartam menni a boltba, mézért, de eltévedtem.

Anya nem tudta, hogy örüljön a macinak, vagy leszidja. Magához ölelte végül, a kis mackót. Amikor kibontakozott maci az ölelésből, ugyanígy tett Panka is, aki, Mamával együtt ölelgette a kis tekergőt. Még Peti, a kamaszfiú is megölelte, a kis macit, pedig ő, nem egy ölelkezős alkat.

A viszontlátás öröme után, leült a család uzsonnázni, a kerti fa alá. Ott mesélte el a történetet a maci.

            - Képzeljétek, ahogy itt ültem a fa alatt és az új könyvemet olvastam, egy katicabogár belerepült, a mézembe, és beleragadt. Mamával segítettünk lemosni a lábáról és a szárnyáról a mézet. Én még fújtam is a szárnyát, hogy megszáradjon. Utána elindultam a boltba Anya után, hogy vegyünk nekem új mézet, de eltévedtem. A világ végén, a nagy keresztnél leültem, mert fáradt voltam. Ott rájöttem, hogy eltévedtem. Nem tudtam merre menjek hazafelé. Már majdnem sírtam, Amikor a hétpettyes katicabogár, akinek megmostuk a lábát, odarepült hozzám, és látta, hogy eltévedtem. Azt mondta, menjek utána, és visszavezet haza. Ő fent repült, én az úton követtem. Futottam… Így, értem haza. Ha a katicabogár nem segített volna, talán, haza sem érkezem.

Ekkor tért vissza a katicabogár a mezőről, és rövid kőrözés után, leszállt az uzsonnázó család kerti asztalára. Mama megvendégelte, a nap hősét, a hétpettyes katicabogarat. Sajnos, a katicabogár nem maradhatott sokáig. A családdal, közösen megette az uzsonnát, utána repült vissza a mezőre a társaihoz. De nem felejtkezett meg, maci barátjáról. Sokszor meglátogatta a nyáron.

Az új barátjával töltött uzsonnák alatt, jókedvében, dalolgatott maci…

Méz, méz, méz,

Lépes méz

Ízet adsz, a kicsi keksznek

Onnan is, oly jól meg eszlek

lek lek lek