Mai Magyar való...

Mai Magyar való                                           írta:Makai Attila

                                                                       2016-01-18

Egy maroknyi Magyarrá porlad, mind a szikla,

A szikkadt, eladott föld, a ravatalozó,

Az élet a kisembernek téveszmés, szimpla,

A négyévi választás itt, a „Szamarat hozó”!

Tétován vizslatni, „menjek vagy maradjak?”,

Fordul meg gondolat, a fiatalban, mindben,

De csak a módjával mondják, hogy maradjak,

Csömörlött az ország, hisz kilátás nincsen.       

Milliónyi Magyar, már réges-rég messze jár,

Elfáradt, felszámolta itt mindenét a fagy,

Bátorság mértékétől a lépés, ingatag már,

Elmentek, ahol a politika mindenkit élni hagy.

Páran még sínylődünk, próbálunk túlélni,

Tenyerünkbe temettük kérges arcunkat,

Megtanultunk már, mindentől rútul félni,

Bűzölgő mocsárba dobtuk, a harcunkat.

Páran még villannak, páran még akarnak,

De a hatalom, már mindent megszerzett,

Akik itt maradtak, csak fejeket vakarnak,

A harci szellem haldoklik, megsebzett.

Ha változás jönne, sem tehetne semmit,

Hisz a hitnek, nincs már semmije,

Pár ember kezébe kerül a sorsom itt,

Istennek sincs hatalma, semmit tennie.

Hisz megvették a híreket, a következő jövőt,

Nem tudja senki, a herdálást visszacsinálni,

Vaknak lenni, nem látni senkiben a nyerőt,

Hogy változhat még a jövő? Á… mondhatja bárki!

Nem hiszek én! Talán indulni kéne utamra,

Kofferba tenni a múltamat, és megmaradt jó célom,

Vagy feltenni mindent az első futamra?

Talán a beletörődés lesz majd egyszer, a hóhérom.

Még taposom a vizet, hogy a felszínen legyek,

Taposom, hisz gyermekeimé lehet a jövő,

Bár rájuk is csak a statisztika utal, mint tegyek?

Kofferba tegyem a múltamat? Ez lehet a jövő?