Mikor megláttalak...

Mikor megláttalak…                                                             írta: Makai Attila

                                                                                              2015-07-11

Kérem, ne hajtson szomorúságom, ne hajtson az égre

Kérem inkább, nézz csupán, nézz a messzeségre

Tátsd ki szíved! Harci lovasaid küldd elém  

Némán hozzon az ébredés, az eszmélés felém

Néma sóhajodat add, mutasd, hol fellelhetem

Boldog vagyok, hogy ezekre igaz szívvel, felelhetem

Egy kötél kell nékem, mit szerelem szóból fontak

Mint mólóra dobtak, és erősen a testünk köré csomóztak

Egészen szorosan, hogy ne tudjunk elszakadni

Ne tudjunk mámor nélkül, egyedül maradni

Ne akarjuk, amit követel tőlünk a színjátszó rend

Kergessen egymáshoz, a bennünk nyugvó csend

A gyötrődés, a kárhozat hullámai, a töprengés

Ezer szó semmi, csak egy jó szó létezik a földrengés

Ami kinyilváníthatja lelkem belső indulását

Mikor megtalálja az igazit benned, az ikerítő mását

A test, a lélek, a feketéből induló, ezer színessé váló

Kacskaringós élet, a szerelem, olyan, mint egy háló

Összegyűjteni az emléket, a színt, a formát, a szívdobbanást

Egy nagy pillanatot kell várni, csak egyetlen robbanást

Mikor meglátlak, és kezedet fogva a szemedbe nézek

Szó nem tudja visszaadni, nem tudja, amit feléd érzek

Szótlan a találkozás, mégis millió szóval, értelmet ígér

Nem kell szó, nem kell világ sem, elég, ha a szív ítél