Milyen a nyelv?
Milyen, a nyelv? Írta: Makai Attila
2021-10-17
Milyen sima a nyelv, hogy a gonosz is mázosan terjed.
Mert mosolyogva lép félre, ha erjed, ha taposni látszik,
Ki az élettel játszik, de sosem taposható a földbe el.
Bárhogyan mutat rá a jel.
Milyen álcázott a nyelv, mely mindenkinek mást jelent.
Mást, ha becézi a háborgó jelent, vagy hurrogja a múltat,
Mert, mindent más színbe bújtat. Csak a száj dönti ezt el,
Hogy bíztat, vagy perel.
Milyen izgató a nyelv, ami akár, megszédít másokat.
Több nőt szerez, akár sokat, vagy beszél, míg a gyermek,
A nő hasába termet, és ágyassá tud faragni mindenkit,
És másnak mutatja, akár a senkit.
Milyen közönséges a nyelv, ami barátot veszt, ha rosszul zenél.
Édességet hint, ha profitot remél, minden barátságot felrúgva,
A fülbe mászik búgva. Míg eléri a kívánt, megfogható örömöt,
Amiért szállnak az égre, a köszönök.
Milyen bíztató a nyelv, ami esélyt regél, pedig negatívot áraszt.
Ami felrázza azt is aki bágyaszt, és új utakra tud bárkit terelni.
A roncsot is magában meg tud szerelni, pedig javíthatatlan,
Még akkor is invitál, ha hívatlan.
Milyen konok a nyelv, ami fészket rak, még akkor is ha esőt lel.
Még akkor is, ha azt mutatja a jel, hogy talán, már semmi sincs,
És mozdíthatatlan a kilincs, mely a boldogság szobába vezet.
Aranynak mutatja, a közönséges rezet.
Milyen álnok a nyelv, ami mázos kérdéssel is merészen vádol.
Ami poklot hoz a mából, pedig a díszes mennyeket regéli.
Kikacsint, ha reméli, hogy minden szó, beleégetve ott marad.
És megelégedve hátra dől, ha centit halad.
Milyen köpönyegforgató a nyelv, ami sokszor megfoghatatlan,
Álcázó és szokatlan, néha sompolyogva, mintha lopna, az igazat kerüli.
Másokat, sokra nem becsüli, és csak a saját boldog útját kutatja.
Még akkor is, ha más arcát mutatja.
Milyen sokat mondó a nyelv, ami kicsiből is megleli a jót
Ha olykor, megkoplal minden szót, mégis annyi szépet jelent
Akár fél szavakból jelent, mégis ezernyi képet rajzol
És ezer győzelmet kiharcol.