Mond, apádtól kérdezted?

Mond Apádtól kérdezted?                                                        Írta:Makai Attila

                                                                                                          2013-09-13

Lásd meg, apád vénülő ráncait,

Mi régen mosoly volt, most valamit

Kifejez. Egy tétova, megmagyarázhatatlan valamit

Mi régen kitörő öröm volt, most kicsit

Egy szájmozdítás nélküli mosoly

Amit csak egy fogoly

Egy fogoly, a mindennap fogja,

A mindennap és az élet fogja.

A családból kovácsolt lánc és bilincs

Egy befalazott ajtó és hozzá a kilincs.

Mond, apádtól kérdezted? Mit szól, ehhez az élethez?

És magadtól már kérdezted?

Mikor volt az a pont mikor érezted

Már nem természetes a mosoly,

Mit magáról közread és komoly

Dolgok mióta keserítik élete virágát

Mikor tud igazán örülni, és a házát

Hátrahagyva, az életbe boldogan beülni

Az unokákat, gyermeki ricsajt, nem kerülni

Csak örülni, felszabadultan örülni!

Örülni az életnek, hogy - Vagyok és lélegzek!

Örülni a felbukkanó, játékos fénynek, ami bódít,

Mi oly sok szívbe tavaszt hoz, és gyógyít

Örülni a hideg hajnal, meleg köszöntének

A természetre csodálkozva látni, – Nem vagyunk vének!

Örülni és háborítatlan boldogságban, nyugodtnak lenni

S a boldogság nem arról szól, mindig csak aludni és enni!

Egy apa is tanulhatja mi a boldogság magva

Egy vulkán kürtőből, kitörő magma,

Egy gyönyörűséges, felhőtlen érzés,

Mit régen talán érzett s nem sértés,

Önmagától is ezt megkövetelni

És az életet magához ölelni.

Mond apádtól kérdezted?

Vagy segítséget a kritikával téveszted?

Segíthetsz életet cserélni

Hogy tudjon élethez méltóan élni

Fogd meg kezét és tanuld meg vezetni

Átláthatatlan csomókat, átvágni, kezelni!