Múlton, sorson merengve

Múlton, a sorson merengve                                       írta: Makai Attila

                                                                                  2022-06-06

Sokszor temetem fegyverem, sokszor megalkuvást érzek.

Sokszor temetem a hangom, még akkor is, ha vérzek.

Nem tudhatja senki, miket tanultam én.

Miket tanultam én, a születésem éjjelén.

Mennyi bántalom ért, mikor kicsi voltam.

Mégis ég felé daloltam, közben meghajoltam.

Mindig azt mondták, nincs helyem a sorban.

Egyenesen álltam, úgyis meglakoltam.

Most a fiamon érzem, a sorsom futását.

A kínlódást, a világa, semmire jutását.

Úgy érzem, az én hibám, hisz ezt taníthattam én.

„ A bűnös én vagyok, a világ kerekén!”

Vajon miért nem, boldogságot tanítottam?

Gyermekként minden arany volt, amibe belefogtam.

De sajnos az alkotott aranyból, nem tudtam előnyt csinálni

Két választásom volt, az úton, egyedül indulok, vagy leülök piálni

A választásom, nem biztos, hogy az előnyömre vált

Az élet felettem, mint csillag, magasan elszállt

Elkorcsosultam én is, mint a világ romja?

Elkorcsosult a világ, és én vagyok, a fogja.

Fogolynak érzem magam, szabadság köntösbe bújva

A rácsokat rázom, az életemtől megbolondulva

Megátalkodott tehetetlenség, mélységes kútjában fürödve,

Itt ülök az ágyam szélén hajnalban, a múltamon tűnődve.