Neked írott vers...

Neked írott vers…                                         írta, Makai Attila

                                                                       2015-04-30

Azt mondták nekem, „Böjtöld meg a szerelmet!”

A megélt távolság talán jobb irányba terelhet.

Bárcsak kérdeznél, az én érzéseimért léteznél.

És ha az kérdeznél, az én érzéseimben, éreznél,

Megtalálnád, azt az apró, mégis csodás jelet,

Ami éltet, erdőt, mezőt, házat, teret.

Amiért akár, szenvedni is képes vagyok!

A gyönyörű szemedért, ami mindig ragyog.

Az mézédes szád csókjait remélem

Egyszer talán a számon is megélem

És a kezed simogató, becéző mozdulatát

Ami elkíséri az énem, több emberöltőn át.

Most várok, várom a boldogság korszakát

Mi csekélyen mutatja meg, a szívem vonzatát

De addig kérlek, ne haragudj, hogy gondolok rád

Ez éltet engem gyötör, és csókolatlan csókokat ád

De meddig vonjam meg magamtól, tüzelő tekinteted?

A szívemben befutó vért, már csak te keringeted!

Meddig reméljek távolban látni, a csodás sziluetted,

Vagy táncrendedbe vágyni, a kettős menüetted.

Most megszakítom, mit írok, szerelmes verset feléd

Mert pár könnyet ejtenék, vagy zokogásnak venném szerét

Eme meghatódott érzelem, portáján kitörve,

A feszültség rohama kegyetlen kitörne.

Az utolsó megtartóztató száll, ha elpattan,

A könnymirigy váladékára, mégis bilincs csattan.

Saját bűnömet okolja, és sajnos összeomlik,

A szem, hogy látja tervemet, mégis elromlik.

Nem ad megnyugtató, szemből jövő záport,

Csak szenvedést ígér, és a távolban mámort.

Folytatni mégsem tudom, a sorokban engem keress,

Könyörögve kérem tőled, egy kicsit szeress, szeress!