Rácsok...
Rácsok… írta: Makai Attila
2017-10-22
Jéggel vert napon jöttem én a világra
Bimbózó virágszirmokkal
Jeges zúzmarával fedve
Napsugár kinyílásával
Tompítva a hideget
Kis gyermekkorom
Mint ősszel a ligetet
Elvesztettem a ködben
Másnak az igazságát
Én félrelöktem
A játékokat mélyen akartam
De egyik sem volt enyém
Örököltem
Az anyám kicsi fiaként
Mindig lezavarva az udvarra
Csak álltam bután a rácsnál
Nézve az elmúló, elfutó világot
Több, mint futó kaland akartam lenni
De igyekeztem mindent tudatomba tenni
Nem az iskolák tanítását, az élet múlását
Hanem azt, hogy miért forog a világ
Hogy, miért lázadnak fel
Hogy hogyan kezdődik a szerelem
És hogyan kezdődik a vég
Sokszor csak hallottam, hogy ver a szívem
Egymást követve, döngött a mellkasom
Bummm, és megint bummm
A csendtől számon kérve maradását
Lehunyt szemmel, csak ezt hallgatom
Élek én így, vagy csak időt kértem?
Kővé meredve a sötétből, csak ezt néztem
És vágytam, hogy lássam, mitől boldogok mások…
Hogyan törnek elő a felhőkből, az égi munkások,
A szabadság lovagjai, az esőcseppek
Kik hosszú utat bejárva, mégis az enyém lettek
Arcomat megmosták, mit feléjük mutattam
Elvittek volna magukkal, de én nem hagytam
Csak fogtam a rácsot két kézzel
És ha azt kérdezték, - Te mit nézel?
Mindig valamit, más vágyát kitaláltam.
Csak fogtam a rácsot, és a rács fogott engem
Amikor este hazamentem, akkor elengedtem
Este még élt bennem egy kép
Egy szerelmes lány képe
Emlékszem, hogy annyira fájt, ahogy néztem
A csalódott, szűnni nem akaró sírását,
Ez folyik bennem is, ez maradt
Amit anyám szemében is sokszor láttam
A csalódottságot, és a sírást
Annyi embernek az életben, jobbat szántam
Enyém maradt a rács, a falak elődje
Kilépni kéne mögüle? De hova lépjek?
Az ifjonci harcosságom, már elmúlt
Azt hiszem, az évek kicseréltek
Már csak a bántásokat, amit kapok,
Strigulázom fel magamnak
Meggyötörtek az évek
És ím, sehova sem haladtam.
Kapaszkodok
A rácsokat erősebbnek látom,
Nem lett egyebem, csak pár jó barátom