Repülj hát, repülj az égbe...
Repülj hát, repülj az égbe írta:Makai Attila
2020-01-19
Egy csöpp boldogság szárnyalni a téren.
Várni az egyetlent, s csókot lopni szerényen.
Szárnyalni. széllel szemben,
Támadni tétlen tettben.
Minden percben meghalni, míg nem jön el.
A vágy az, ami átölel.
Az érzés, mely csontjaimat marokba fogja,
S tőlem a teret lopja,
Ami csak az enyém, csak az enyém lehet.
A mámort, az eget.
Mindent elcsal tőlem, a várakozás maga.
Elválaszt a szerelmemtől, a koplalás fala.
De hol marad a kedves? Gyötrelmes várakozás.
Körbenézve, a téren rejtelmes szánakozás.
Mert nem láthatják, most nem ragyog a fény a szememben.
A téren gyász ül, madár sem rendben.
Pedig a téren bővizű patak, a sétáló emberfolyam.
De fagyott mosolytalan, egyszerűen olyan,
Mintha a napsütésben, fény sem lenne.
A percmutatón kívül, más nem menne.
Kopár kihalt lett a vidék, szemekben, egy kis tűz sem lobban.
Nehéz ütemben tett lépés, sarokvas koppan.
Egy bolond a melegben, méltatlan, hangosan anyázik,
Közben a belsőmben, a zimankó tanyázik.
A teret kémlelem. Virággal az óra alatt állva,
Lehet, hogy nem jön el, itt marad egy árva?
Itt maradok, lebontva. A romok közé hintett réz.
És szinte árnyra néz a kéz.
Mert az övét, most a nagy hidegben nem foghatja.
A szemei, szemeimet nem bíztatja.
Csak nézek előre, s a közeledtét, oly nagyon várom.
Ez volt a létezés, a titkos álmom,
Hogy meglátom, arcán mosollyal, felém közeledni.
Elmúlt az idő, nincs mit tenni.
Még várjak pár percet? Vagy, ahogy a lábam akarja?
Menni kéne haza, a búmat takarva…
De ekkor egy kéz, hátulról a szememet befogja.
Meleg kéznek, szemem a fogja.
Feltámad bennem a megpihent, nyugtalan fergeteg,
A lábam is, bevallom megremeg.
Itt van! Eljött kit annyira, és milyen régen vártam.
Akinek szemét, a szemembe zártam.
Aki miatt, még órákig vártam volna. Ilyenkor, ki az, aki siet?
Elmenni? Ki hallott még ilyet?
Magamat nyugtatom, és lázasan verő szívemet.
Elmúlt a tél, itt a kikelet.
Lassan megfordulok, és kinyitom szememet.
A számon szó nem jön, csak a lehelet.
Egy mosolyt érdemel. A párja a száját dekorálja,
A szeme, az enyémbe zárva.
Egy apró lopott csók. Virág, a kezemből, földre hullott.
Az idő megállt, sose múlott.
Szárnyakat nyitok, a boldogság madarával repülni vágyok,
Eltűnt a sötétség, és vele az átok.
A lányt karjaimban, forogva az égbe, a fellegekbe repítem.
Ő lett az én édes, féltet kincsem.
Az örökkévaló, a beteljesült élet, amire vágyom.
Ő az igazi. megérdemelt álmom...