Róka és a vadász (mese vers)

Róka és a vadász                                           írta: Makai Attila

                                                                       2020-02-14

Élt egy ravasz róka,

Az erdőt-mezőt rótta.

A mindennapjait boldogan élve,

Magát a gondoktól megkímélve,

Járta poros útját szakadatlan.

Míg egy szem, ami avatatlan,

Távcsövén látva keresztül,

Látja, hogy a bokor rezdül.

Fegyverén a ravaszt meghúzva,

A ravasz vörös bundájába zúzva,

Meglőtte az óvatlan őt.

Aljnövényzettel, nagyon benőtt,

Erdő, a sörétet felfogja.

Így a róka életét megóvja.

De fájdalmában, futásnak eredt.

Nem nézte, hogy erdő vagy berek,

Elbujdosott, hogy a kutyák is szagát vesztették.

Pórul járva, haza térve, bosszúsan, ezt tették:

A kutyák lábát, a sártól megmosták.

A rókát közben, hallatlan átkozták,

Ezen, meg nem dicsőült délután.

De egy csöndessé vált hét után,

A vörös ravaszt, újra eszükbe juttatták.

Mert egy levéllel, a vadászt futtatták.

Pimasz sorokkal, őt bőszíteni merészelték.

Idegességükben, a levelet majdnem, meg is ették.

Így a levél: Fajankó vadász!

Inkább, a kertedre vigyázz!

Mert az éjjel, a kacsádat elvittem.

De soraimat, nem azért ferdítem,

Csak megjegyzem, ülsz a kemény helyen.

De, még nem találkoztál személyesen,

Olyan állattal, mint te vagy.

Télen, mikor a tó befagy,

Te nagyon fűteni kényszerülsz.

Szűk házadba, mélyen beülsz,

Míg én tágas róka lukamban,

Élek melegen egymagamban.

És, ha vadászni támad úri gusztusom,

Meglátogatom kamrád. Az-az én luxusom,

Hogy bármit is próbálsz ellene tenni,

Nekem legyőzni a kihívást, az semmi!

Mindent megkapok tőled, ígérem.

Mert meglőtted, szeretett fivérem.

Aki csak csatangolt az erdőben,

Róka prémes ránőtt fejfedőben.

Megnyugtatlak, fakezű barátom,

Nem halt meg. De belátom,

Hosszabb gyógyulásra szorul.

Míg lábadozik, a kamrádra szorul.

Mert, onnan fogom őt táplálni,

Míg nem tud, négy lábra ráállni.

De ne aggódj, nem tisztítom a kamrádat készre.

Úgy sem fogod venni észre,

Hogy nálad vendégségbe jártam.

Csak annyit, hogy a benti készletet megcsodáltam.

Aláírásként csak annyit írt: Róka.

Ez volt a bosszúja, a róka móka.

Mert a vadász minden nap és éjjel,

Nem mert aludni szenvedéllyel.

De elkerülte a vadász házát, a pimasz,

Szabadon járhatott, csak ez volt a vigasz.