Rólad, neked

Rólad                                                                                  írta:Makai Attila          

                                                                                              2013-08-20

Első pillanatban, csak a kedves mosolyod,

Nyűgözött le nagyon!

Majd az inspirációt, amit kaptam tőled,

Csúszott, mint sí a havon.

Azután, mikor kettesben talált az éj,

Az első igazán kedves szó,

Mit mondtál nekem, „Ne félj,

Hogy szeretlek!” Ily bátor szó,

Akkor megállt az idő,

Még, a fali óra sem mozdult többé,

Egy megrázó pillanat,

Ami, tudom, nem válhat köddé.

Egy pillanat, mit-annyit vártam én,

Talán, csak megfordult a világ?

Álltam, egy fényfürdő közepén,

Mit ő vetett rám, egy új világ.

Azt, az érzést mondom el,

Amit, el sem tudtam képzelni,

Egy érzés, ami bennem ámulatra lel,

És egyben, szívemet tudta, rabul ejteni.

Az, mi megváltoztatta az életet,

Egy gyomorban lüktető,

És szétszakadni vágyó érzés, és feltett

Szándék, hogy ne múljon el, legyen a jövő.

Ami nélkül, hogyan élhettem addig?

Csak rá gondolok és szívem lüktet,

És a percet alig várom, hogy megpillantsam,

Az érzés fellegekbe vonszol és kispadra ültet.

Csak annyit kérek tőle ” Mosolyogj rám,

Figyelj rám, légy része életemnek”,

Kitártam szívem és befogadtalak,

Ugye, ezt nem veted meg?

Hogy szerelmeddel ajándékoztál,

Cserébe azt akartam, hogy boldog légy,

Szerelmi mámor, mit alkottál,

Elmenni tőlem, tán sose mégy.

Szinte akarom, hogy ellenkezzek ellene,

De nem tudok, kézen fog a gyönyör,

Térdem, is megremeg,

A szerelem nem kezel, csak gyötör.

A megismerés vágya, a szeretet vágya,

Megtenni érte bármit,

Az igazi félelem hiánya,

A pillanat csodája meghitt,

Lehet, hogy csak én vagyok az-az ember,

Aki látja a csodát, mit te hozol az életbe.

Egy angyal, akit isten küldött közénk,

S maradjon velem, úgy kérlelte.

Lehet, hogy elmennek melletted mások,

És nem tudják, hogy te vagy az élet legnagyobb kincse,

Miattad akarok jó ember lenni,

Így te lettél, az életem legnagyobb bilincse