Megcsalt parketták története...

Egy reggel, a nap előbukkant a hegyek mögül, és körbenézett. A sugarait előreküldte, hogy körbevizslassák, az utcákat és tereket, megtekintve azt, hogy az éjjel mi változott. Lassan, a sugarai végigpásztázák, a ház oldalát, tégláról téglára. És a szürkületből, a téglák réseiből, elűzi az árnyakat. Ahogy a téglákon lépdel, egy ablak álja útját. Egy kicsit habozik, majd betekint az ablakon. Ahogy benéz, a fénye is követi tekintetét. Eddig a téglákon lépdelt, most a szobában, folytatja útját. Először az ablaknál kezdi a fény kiosztását, majd egyre beljebb vetődik. Ahogy a felkelő nap a padlót megvilágítja, a padlót alkotó parketta darabok, kinyitják a szemüket, és kitakarják magukat. Ásítoznak, nyújtózkodnak, de fekszenek tovább, dörzsölgetik a szemüket. Ébredeznek. Az egyik bealszik, de egy másik oldalba löki, hogy keljen fel. Nehéz az ébredés, ilyen korán reggel. A napfény megállapodik egy helyen…

Egy másik szobából, óra csörgése hallatszik át, majd gyorsan vége szakad.

A parketták leskelődnek, de még mindig fekszenek, csak a fejüket mozdítják, az ajtó felé.

Feszülten figyelnek

Nyílik az ajtó.

Az ajtó nyílásában egy női alak sziluettjét lehet kivenni. Először megállaz ajtóban, majd elindul a homályból, a napfény felé veszi útját. Amikor lépésről-lépésre egyre világosabb felé lépdel, úgy kerekedik a parketták szeme. A sziluettből, már a részletek is látszódnak. Egy mindennel, gazdagon ellátott hosszú lábú nő, sétál át, a szobán. Az idomait egy kihangsúlyozó majdnem átlátszó baby doll rejtette el, a külvilágtól. De a parkettákat semmi sem hozta igazán lázba, csak a nő hosszú lábai. Ahogy ment, az a parketták részére, egy bűvölettel átszőtt csoda volt. És ahova lépett, azok a parketták nem is érezték a súlyt, mert büszkék voltak, hogy ezt a gyönyörűséget magukon hordozzák. 

Ahol elhaladtak a gyönyörű lábak, ott száz, meg száz szempár követte. Aki már a szeme elől tévesztette a káprázat művét, azok egymás után felülnek, majd felállnak, hogy jobban lássanak. A nő odamegy az egyik fiókjához, és kihúzza. A parketták levegőt visszatartva várják, hogy mi fog történni. A nő kivesz valamit a fiókból és az öltözőtükréhez megy, az egyik lábát felteszi az ott álló székre és harisnyát szépen lassan húzza fel. De szemmel láthatóan nem elégedett a munkájával, ezért a harisnyáját igazgatja. A parketták, akik kicsit távolabb állnak, közelebb húzódnak, hogy jobban lássanak. Mindenki másképpen dolgozza fel a látványt. Páran elvörösödnek, van olyan, akinek lóg a nyelve, de olyan is akadt, aki a látványtól elájul. Ezt a szívbemarkoló pillanatot egy éles hang szakítja félbe.

Csengettek.

A parketták a fejüket rosszallóan fordították, az ajtó felé…

A női láb elindul, az ajtó felé. A parketták visszafekszenek a helyükre. És, várják a pillanatot, hogy elhaladjon az arcuk előtt, a rajongás forrása.  Átlépdel a szobán a nő, megcélozva a bejárati ajtót. A parketták felülnek és vágyakozva néznek utána.

A nő, odaér az ajtóhoz.

Kinyitja.

Egy férfi áll az ajtóban, egy csokor virággal. Az ajtót, a nő szélesre tárja, majd a férfi nyakába veti magát. Erre a parketták, csodálkozva egymásra néznek. A fejükkel, a nem tetszésüket nyilvánítva csóválják. Várnak, hátha gyorsan véget ér ez a borzalom. De a rettenet, akkor következett be igazán, amikor a férfi, a csók közben megsimította a nő combját. Azt a lábat, ami isteni ereklyévé vált, ebben a szobában.

A parketták rosszalló tekintete, nem ijesztette el a férfit a tettétől. Ezért egyre idegesebben várták a nem megérdemelt csók végét. A parketták elértek egy olyan pontot, amikor úgy érezték közbe kell lépni. Először még csak egy-ketten, majd kicsit később, egyre többen felálltak és magukat nem türtőztetve átkozódtak, hang nélkül, az öklüket rázták. A már túl hosszúra húzódott csók, nem maradt abba. Ezt megunva, csalódottan, nagy döntésre határozzák el magukat a parketták. Fogják csomagjukat és az ölelkező pár mellett, libasorban elsétálnak. Elhagyják az otthonukat, a szentélyt.

Elindultak…

A csókolózó pár mellett tömött sorokban, lehajtott fővel kivonulnak a folyosóra. Van olyan parketta, aki még egy utolsó pillantást vesz arra a szimbólumra, ami éltetőerővel ruházta eddig, de most kínzójává lépett elő.

A nő és a férfi, semmire nem figyelve, csókolózva belibbennek a lakásba. A parketták, már kivonultak. Az utolsó parketta nagyot sóhajtott, és ő is a kis bőröndjét fogva elhagyta azt a lakást. Az utolsó parketta előtt, egy gyászos érzés tárul fel…

Megcsalták…

Egy parketta szemszögéből is látva, értelmetlen és gusztustalan, amit a szerelme, evvel a férfival művel.

Még leskelődik az ajtó, vékonyodó résén át, és látja, hogy a csóknak nem szakad vége. Utána, halk kattanással, becsukódik az ajtó.

Az utolsó parketta, lehajtja fejét és a csomagjait megfogva, a többiek után sétál…