Szerelmem és a csodálat íze...

Szerelmem és a csodálat íze                                      írta:Makai Attila

                                                                                  2015-06-30

Miközben, töltöm magamban az elemet,

Alvást színlelve, látom a felleget.

Látom a kibukkanó napnak, fáradt igaz kezét,

Midőn széttolja a felhőket szerteszét,

És sugarait dobálja, a tisztásom felé.

Te ott jössz, az áldott napfény egy csoda,

Ami megvilágítja a mosolyod, hisz ő vezérel oda.

Szeretném megköszönni...

Szeretném átölelni, a nap éltető sugarait,

És selymes kesztyűvel megfogni, azt a valamit

Amit, csak lágy hangsúllyal ejtek.

A mi felépül bennem, mint a sejtek,

És a bennük cseperedő,

Sohasem esedező!

Egyre csak növekvő érzetet, érzelmet

Mely elkergeti a félelmet,

Elkergeti, a fájó büntetést,

És, vidám színekkel illeti, és élteti a lüktetést.

A megtalált szóért, is hálás vagyok

Akik kitalálták, a szerelmet, azok nagyok!

Isteni mivoltukat, véletlen, senki sem vitatja,

Talán pár mihaszna, aki sohasem szeretett,

Csak mindenkin, kajánul nevetett.

Aki nem értheti, miért élek

Akár egész nap csak, némán néznélek.

És kérnélek, hogy hagy feszüljön köztünk a csend.

Tudom nem ez a rend, de mégis kérem,

Csak azért, mert hagy éljem át, az ámulat, a kábulat fergeteges ízét,

Zamatos, kicsit becsapós, gyönyörbe fogott szivárványos ízét.

Annak az ízét, mely engem, koldusból, császárrá tehet,

Mert bevallom, téged igazán, csak csodálni lehet

A te mosolyod, ha akarod, megolvasztja a zimankós telet,

Meghajlítja a valós teret,

Megszépíti, az kékre színezett eget,

Egy a mosoly, ami közli velem, hogy a királynőm még mindig szeret!