Szerelmi vallomás

Szerelmi vallomás                                                                             Írta: Makai Attila

                                                                                                          2021-04-08

Szememmel csodát látok, ez nem átok, mikor téged próbállak elképzelni.

Káprázatos, édes álom, megszánom, elég lenne szívem fölé jelvényt tenni.

Csodás kincsként látlak, nem lehetünk bátrak, félek az üldöző haramiáktól,

Nehogy hírét vegyék, hatalmas kegyét nevednek, egy szép harangvirágtól

Mert a neved a bujdosó, mérföldet futkosó lényeddel teljesen telít,

Alkalmat épít, mosollyal szépít, mikor magából boldogságot merít.

Az édesítő szél is, mégis, kecses nevedet, a fülembe súgja

Amikor a világot járta, látta, hiányzom neki, csak ezt búgta

A szavak hangszerelik az erős hited, tiszta szíved, bájos léptét

Megbűnhődik és elbűvöl minden napnak, üres lapnak heves vétkét

Amikor nem fogom kezed, szívem rezeg, nekem akkor is hiányzol,

Minden pillanatban, űrbéli csillagzatban, mint vak embernek az égi jászol

Mint éhezőnek szánt elkapott, és felkapott falat kenyér,

Mint a kisdednek a segítő, olajba merítő, óvó tenyér.

Megvallom, amikor távol vagy, el nem hagy, te rád szomjazom,

Hisz a távolból is boldogan gondolók is te rád feléd szál sóhajom

És a tekinteted, ahogy simogat, elmémbe hívogat, parázzsal éget

Behunyom a szemem, mégis bízva lesem, talán sosem érhet véget

Behunyt szemmel látom, és sosem bánom, az édes szád szomjúságát,

Magamba szívjam lélegzeted ritmusát, ezer taktusát szemed szép új világát

Mond, hogy magamba ringassam, magamat bíztassam, mert hangod elvarázsol

Tudom szíved is érzi, és megigézi, hogy szerelmünk feledhetetlen égi pásztor