Szürke és fekete

Szürke és fekete                                                        írta: Makai Attila

                                                                                  2020-07-09

Szépség koldusaként élem le az életem

Néha úgy látom, csak a verselés a mindenem

Csak versben tudom elmondani, hogy mi is fáj,

Csak a vers mondja el nekem, hogy zöld e táj.

Amikor írom, még színes a kódorgó nyár

De, pár szó, és a szürkébe fordul már

A szürkeség, eljut teljesen a feketéig

A mindent elnyelő átkos feketéig

A légüres térig, ami az űrben él

Ami az emberek elméjében zenél

Hisz zenének is mondhatnák, azt a csendet

Ami az emberek fejében, olykor csenget

Ami a feketét, egyfajta ürességnek hozza

Indulattal, agresszívan a száját balzsamozza

Hogy ki vagyok én? Szépség koldusa?

Remény és szeretetben vívott nagy tusa

Aki szeretne a mocsokból felállni

Aki szeretne boldogan sétálni

De a mosoly és a tréfa, már pár éve lehagyott

Elvitte az ifjú énem, és tova ballagott.

Elvitte az igaz barátokat, az életet

Megmaradt a koldus lét, aki kéreget

Ha nem lenne vers, talán kis élet sem lenne

Kis élet csupán, leírva, a versben benne

A szürke és a fekete satíroz be lassan minden kínt

A gyűlölködéssel elvéve, minden egyes színt.