Tudom, hogy vége...

Tudom, hogy vége                                                            írta:Makai Attila

                                                                                              2014-05-04

Tudom, hogy vége,

De nem tudom mennyire

Mert megfog a léte

És a pillantás reménye

Csak mond a szemembe

Hogy nem szeretsz

S az álmokat levetve

Engedj! Engedj el feledve

De, hogy mondjam, hogy viszlát?

Mit szeretnék elérni?

Meglelni a varázslat titkát?

Vagy széttörni, egy gránit sziklát?

Ez csak, a szívként dobogó szikla műve

Lehet, hogy csalóka az érzés

Vagy, a romantikus filmek bűne?

Vagy az élet leheletének piszkos nyűge

Itt ülök egy lépcsőn ülve

És számolom a csillagokat

A gondolataimba merülve

A sejtelmes gondokat elkerülve

Teremtek egy világot magamnak

Ahol érdemes élni

És nem verem fejem a saját falamnak

Az életet tartom csupán, egy nagy kalandnak

Álmodozásból egy mámorító fénysugár gyújt

A szemeimbe Világot

Hulló csillag, gyönyörködtető látványt nyújt

Megjelent a láthatáron, most egy felhő mögé bújt

És már megint a szemünk előtt szalad itt

Gyönyörű bársony mentében

Jó színházi előadást alakit

Mond csak, tényleg lehet szeretni valakit?

Nincs olyan, hogy kezdet vagy vég

Csak a tett van?

Vagy a szürkébe ágyazott tétlenség?

Vagy az elrontott szerelmi vendégség?

Miért vár az ember a szerelemre?

Mindegy, hogy meddig és hol tart

Vagy vágyunk a virágos Kertemre

Fekete és fehér, hogy jut a Tervemre

A bizonyítási vágy, megbocsát!

A szerelem, csak mítosz?

De sokan mondanak rá kacsát

Vagy húznak rá bővelkedő gatyát

Egy biztos mikor velem volt, én jártam fennen

Most nézem a lányt, akit szeretek

És tudom, hogy el kell mennem

Idővel kell őt gyászosan, elfelednem