Vágyak alkonya...

Vágyak alkonya…                                                    írta:Makai Attila

                                                                                  2018-03-26

Álmaimat, mint nagykabátot vettem le magamról

Sokszor keseregve látom, ez egy paca, nem a lovagkor

Mennyire olt a világ, hogy önző, csak önző lehessek

Mennyire jön a késztetés, hogy ezen nagyot nevessek

Mennyire fogódzik és mutogatja mennyi az ereje

De szánalmas az élet, ha nincs neki veleje

Néha egy mosoly kell csupán

Néha a csend, mint űr, vág kupán

Néha… de apró vágyaimat nem akarom szó nélkül temetni

De egyet kérek világ: Engedjetek engem szó nélkül szeretni

Miért van az, hogy a gyűlölet vett egy országot magának

Miért van az, hogy a boldogság helyet miénk lett a bánat

Mert tudható, azzá válsz, amit megeszel, megiszol

Egyre kevesebb, akit szeretsz, akit megismersz, megbízol

Talán ez csak az évek elhaló himnusza

Másnak látni magam, most is oly kusza

Talány, hogy hogyan lettem az, aki lehettem

Hogyan válhatok azzá, akit anno szerettem

Bevallom többre vágytam az életemben

Általam magasra emelt lécekkel szemben

Több akartam lenni, mint búslakodó senki

Bárki, aki akar, csak nevessen ki

Sokszor eszembe vésem, mit mond nekem a bánat

Ha csak a most létezik, ints csókot a mának

Sokszor ebben megcsömörlök, a félelem tova

A vágyaknak az idővel beköszönt az alkonya