Vallomás

Vallomás                                                   írta:Makai Attila

                                                                       2013-08-05

A nevedből szőtt élet ruhája, pompával csodáltat minket,

A csillagok szűrődő világossága, olyan, mint megannyi ihlet.

Lehunyt szemem elé idéz, egy gondolat, mi rólad eszembe toppan,

Mi lemossa a bűnt és szennyet, mint koszt az illatos szappan

A szerelmem, mit érzek feléd, talán meg is állítja a napot

S egy trónra foglal helyet, mit az ősöktől, oly régen kapott

Megállítanám az időt, hogy míg veled töltöm az életet

Őrökké tartson e pillanat, mit az élettől ajándékba méretet

Szerelmi zálog, mit szívem templomának oltárára helyeztem

Mit tőled kaptam, köszönöm istennek, hogy reád leltem

Életem központja, az egyensúly melyet nekem te nyújtasz

És csoda, hogy a rossz dolgokat is szép csokorba bujtatsz

Megérted mikor fáradt vagyok, nyűgöket elbírni képtelen

Mindig azt mondod, nincs sem jövő sem múlt, csak a jelen

Hogy vessem le a csalódás állarcát, az emberektől elbújva

Inkább éljek úgy, mintha gyertyától a lángot szabadítanád, fújva

A fejemet tartsam feljebb, orromat ne lógassam tovább búsan

Válladra hajtom fejem, te addig simogatod hajam dúsan

Tággá válik az élet sora, hogyha féktelen a Remény is

Megszűnik ilyenkor a világ, talán megszűnök én is

Szunnyadni hagyom tollam, elég már ez az iromány

Menedékbe dugom, a tintán szaladót, kötelez a hagyomány

Egy olyan, ki azt hiszem, mert gondolni igényeset, nagyot

Egy lelki társ tesz csak igazán próbára, mindig, minden napot