Vallomás hozzá...

Vallomás hozzá…                                                     írta:Makai Attila

                                                                                   2015-02-13

Édes frissesség pödri meg, a bajszom

Erős mosollyal tölti meg az arcom

Mi történt? Hol van már a mélabú?

Egy érzés futott végig testemen most a tarkómhoz ér –„Au”

Hallani hangját, borzadni sóhaján

Ez kellet nekem, nézésem simogatása végigfut a haján

Majd gyomromba görcsöt tesz, a szeme

Haja után, a gyönyörű szemébe néztem bele

Ilyenkor még azt se bánom, hogy múlnak az évek

Hogy lehetnek földön kívül is értelmes lények

Hogy a jövő alakulásától nem igazán félek

Hogy este milyen híradót mondanak a tények

Elég volt a télből szívem buzdítsd magad ez tavaszon

Csak azt vártam, hogy a szerelem lehelete elhamvasszon

Akár zúgjon a vihar s erős marka tegye e hamut a zsákba

De nem tévesztem szemét, nem fordulok el, el a valóságba

Nincs ember, aki visszatartson, nincs, kinek szavát meghallom

Erős szerelmet, melyet e szempár indukált félve, de megvallom

Mert igenis vállalni kell, vállalni, hogy megleltem, mi elhagyott

A mesehősök diadala, az eszménykép, ami volt és elballagott

A királyfi is a puha földbe a szíve virágjának magját elveti

Erős vértbe bújik és háborúba indul, a kiáltással a csatát kezdheti

Most itt állok szótlanul kezemben vörös sisakos rózsa, ami ki nem fejezheti

Hogy mit érzek szívemben, s hogy áruljam el ezt neki

Beszéljek az angyalok táncáról?

A rózsaszín ködről mi határol?

A gyertyaláng és hogy mennyire örültem?

Itt állok előtte megkövülten

Nem tudok szólalni a rózsával, játszok

A gyomromban indultak el a szorítgató táncok

A szám nem mozdul, az angyalok rajtam nevetnek?

Keservesen szólalok meg csak egy szót Szeretlek…