Vándorló utas...

Vándorló utas…                                                        írta:Makai Attila

                                                                                  2015-07-11

Merre vagy hiányzol. Rettenetesen hiányzol

Bár minden ember, ebbe a folyóba gázol

Nem lépi meg, a hídtartó fáiban növekvő magányt

A loccsanás, a folyó hullámait firtató földi talányt

Nem lép a fázós hídra, nem lép a másik partra fel

Nem hisz a jövőnek, hogy egyszer boldogságra lel

Csak a mederben poroszkál, mint vándorló utas

Ordítva mondanám: A múltból ágazz el, jövődbe kutass

Ott találhatod meg, ha keresed, mi is hiányzik,

A kietlen életedből, ki is az, ki annyira hiányzik

Könnyű mást megszólni, tanácsot adni másnak

Pedig mi is, már régóta hiányzunk egymásnak

Elemi fájdalmat érzek, néha fáj a hiányod

Tudom, hogy te is így érzed, és te is bánod

Hogy nem lehetünk minden pillanat újonnan szülötte

Nem tornyosul bennünk a fénnyel, életből fürödve

Nincsen hazugság, nincs tündér képzelet?

Csak néha foghatom meg, azt a két kezet!

Mely simogatásban teljesíti ki, a léte értelmét

Megkutatnám érte, a boldogság kis termét

Csókolnám ezernyi apró lehelettel, a kezek árnyékát

A kezeinek szabályos, selymes tapintású érzéki játékát

Már Anyám is mondta: Fiam tudj szeretni, ha végre felnőtök

Minden porcikámmal, ezért a pillanatért létezem, tengődök?

És mikor beteljesül az álom, mint zsák, amit kiürítettek

A porba hullok és heverek. Mindenből, a semmivé tettek

Mondhatják már mások nekem: A jövőbe mutass

Csak a mederben poroszkálok, mint vándorló utas