Visszaemlékezés a jelenben
Visszaemlékezés a jelenben Írta: Makai Attila
2024-09-27
Sehonnan jöttem, és talán senkivé válok,
Néha zaklatnak engem bohókás álmok.
Néha zaklatnak engem, de félő lelkületben,
Szüleimnek is voltak felém, mikor megszülettem.
Akkor még, talán egyenesebbnek tüntek az utak,
Ha beállsz a sorba, tán nem apadnak ki a kutak.
“Ha beállsz a sorba”… de én mindig is kilógtam,
Talán ezért is rakódott rám, ennyi kilogram.
Akkor még, csak azért imádkoztak féltve szüleim,
Hogy megmutassam a fogam, és jók legyenek a füleim.
Hogy megmutassam a fogam, csak ne a fogam fehérjét,
Hogy vonjam vissza a két balkezem, kezem cseréjét.
Később az ima változott, akkor már arról szólt,
Hogy legyen belőlem orvos, az apám csak korhólt.
Hogy legyen belőlem orvos, a szorzótábla doktora,
Közben varrt, hogy másnak másnapra legyen bocskora.
A számtan lecke után, jött tollal írás tudománya,
Ő csak varrt, és számolta mennyi a hozománya .
Ő csak varrt és az also részhez felsőrészt ragasztott,
És veréssel próbálta elérni a kitűzött magasztot.
És amiért nem ment, “lusta élősdi”,és fejbe csapott,
Ment, inni készült, de sosem engedte meg a csapot.
Ment inni készült, mert elfogyott a tudománya felém,
“Takarodj a szobádba” mutatta, és rúgott ő belém.
Minden kevésnek bizonyodott, pedig igyekeztem,
Anyám vígasztalt, és közben gyonta“ez az én keresztem!”
Anyám vigasztalt, talán csak miatta élek,
Miatta nem jönnek kriptámba a denevérek.
Apám idegesen, anyám szeretettel próbált nevelni,
A testvéreimmel, próbáltam talán mindenen nevetni.
A testvéreimmel, próbáltam, de most talán távol állok,
De a gyermekkorban, nem volt semmi sem igazi átok.
Akkor még hittem, hogy felnőttként boldog lehetek.
“A felnőtt léttel az jár”, a kérdésre csak ez lehet felelet.
Felnőtt léttel az jár, - magyarázom, de most már belátom,
Gyermekként mindenki, de most kevés az igaz barátom.
Most apámat nézem a kórházban, pizsamában az ágyán ülve,
Most ébredt látom, rám nézve a szeme könnyekbe gyülve .
Most ébredt látom, talán most ébredt rá, kivé is váltam,
Hisz sosem álltam be a sorba, a középszernek ellenáltam.
Látom szemében, hogy büszke kivé is vált az ő kisfia.
Látom, elszált a lélegzet, ő lett Attila az isten ostora.
Látom elszállt a lélegzet, hisz már felnőtt vagyok.
Most én vagyok a példa, mit magam mögött hagyok.
Most már én lettem az apa, ezért kellett felnőnöm,
Tudom, már nem vagyok gyerek, de van mit fejlődnöm.
Tudom, már nem vagyok gyerek, de az idő, nem megy oly lassan,
De úgy kell az életemet élni, hogy az apai stafétát majd átadhassam.