Zuhanás

Zuhanás                                                         írta: Makai Attila

                                                                       2025-09-24

Zuhanok, megállás nélkül zuhanok,

A gyönyörű szemed mély színébe.

Meghalok, lehet, még ma meghalok

Ha nem teljesül a szív reménye.

Emberi kínok között, úgy érzem, csapdába estem.

Eddig, biztos nem éltem, csak a világot lestem.

De bárhányszor szerettem volna, a szívemmel beszélni,

Ő nem állt szóba velem, csak kacagva hagyott zenélni.

Csak figyelt, és hagyta, hogy a kósza remények,

Bármennyire is szerények,

Megrengetve mindent, felém befolyást engedjenek.

És hagyja, hogy a dobbanások velem szenvedjenek.

A dobbanások, minek a megléte jelzi, hogy még élek.

Az üteme mutatja meg, hogy merre járok, zenélek.

És azt is mutatja, hogy kiért epedek oly nagyon.

Tudom, mondhatják mások, miért is hagyom?

Miért is engedem, hogy engem a szív vezessen,

És az epekedő vágyaimért, rajtam csak nevessen

Az, ki talán nem is szeretett még senkit soha.

Pedig tudom, ennek az érzésnek, nincs is kora.

A szív kemény, tudja, hogy remény nélkül, elviselhetetlen a világ.

Olyan, mint ezer gaz növény között megbúvó, egy száll virág.

Egy apró reménysugár, amit lehet a lángolás szavával becézni.

Addig is zuhanok, és meghalok, hogy enged, a szemedet megnézni…